2013. június 30., vasárnap

14. rész


Sziasztok!

Befejeztem az új részt, és kis segítséggel, de rájöttem, hogy eljött a megfelelő pillanat, hogy a történet címadó dala is szerepeljen. Fontos rész ez, ezért ajánlom mindenki figyelmébe, és nagyon örülnék a kritikának ;-) Köszönöm :)




14. rész

– Mi az? – Sam megállt, de nem vette le a szemét a lányról. Jamie látta őt, ahogy gyilkos tekintettel méregette a démont – őt magát. Furcsa érzés volt – igaz, az is, hogy éppen megszállták.

– Jamie egy angyalnál is erősebb. Csak el kell érnünk nála, hogy használja az erejét – mondta Castiel.

Hát persze! Én már egyszer lenyomtalak, Cass, ahogy Crowley is fogalmazottvigyorgott magában a lány.

– Hogyan? – kérdezte Sam.

– Azt nem tudom – válaszolta Castiel lemondóan.

Na, igen, az a gond, hogy én sem tudom. Valahogy segítened kell, egyedül nem fog menni…

– Legyen, de ha nem sikerül, az én módszeremmel csináljuk.

– Komolyan azt gondoljátok, hogy sikerülhet? – kérdezte a démon nevetve. Jamie érezte, hogy felmegy benne a pumpa, dühítette, hogy ennyire magabiztos ez a mocsok. – Arra sem képes, hogy átvegye az irányítást!

– Azt te csak hiszed! – mondta Jamie, aztán meglepődött, mert ténylegesen kimondta.

– Te ribanc! – hallotta a démon gyilkosan csengő hangját valahonnan hátulról. Jamie egy pillanatra ledermedt. Most ő ült a székben és nézett farkasszemet Sammel. 

– Sam! Én vagyok! – kiáltott gyorsan, aztán érezte, hogy ismét elveszti az irányítás képességét, mintha valóban megkötözték és felpeckelték volna a száját. Hiába próbált volna meg kiáltani vagy mozogni.

– Jamie! Harcolnod kell! – hallotta Castiel hangját, mire a lelkét elöntötte a jóleső melegség. – Ahogy ellenem is tetted korábban!


Jamie látta Sam arcán a mosolyt – tudta, hogy mellette állnak és addig húzzák a dolgot, ameddig csak lehetséges. Érezte a démon ijedtségét és ez is erőt adott neki. Fogalma sem volt, hogyan harcoljon, vagy mit érezzen, de tudta, hogy amíg nem nyugszik le, addig nem is fog sikerülni.

Ideges volt és meg is rémült – félt, hogy a halál lesz az egyetlen kiút. Nehezére esett hinnie magában. Eközben a démon mit sem sejtett abból, ami éppen a fejében járt – Jamie nem tudta eldönteni, hogy ez a belőle fakadó erő miatt van, vagy valami más az oka.

A lény az ő száján keresztül alkudozott Sammel és Castiellel hasztalan, miközben Jamie azon elmélkedett, hogy hogyan csinálja. A fiúk néha beszéltek hozzá és tanácsokkal látták el, miközben ő küzdött. Visszagondolt arra, amikor Castielt állította meg az álmában, hogy mit is érzett akkor. 

Visszaidézve leginkább aggodalmat érzett amiatt, hogy elveszíti Castielt, hogy többé nem láthatja őt, és aggódott magáért a férfiért is, mert látta rajta, hogy kényszerből teszi azt, amit tesz, miközben másfelé húz a szíve.

A szív: talán ez a kulcs.

A lány lehunyta a szemét, aztán egy pillanatra megdermedt.

– Hogyan? – kérdezte a döbbent hang. Jamie továbbra is csukott szemmel koncentrált. Érezte, hogy mozognak az ujjai, ami csakis neki volt köszönhető – és érezte a lény elemi rettegését, aki tudta, hogy közel a vég.

Szemhéja mögül fényt érzékelt és távoli, elmosódott hangok ölelték körbe, Bobby és Dean hangjával kiegészülve.

Lassan kinyitotta a szemét, de nem látta a fény forrását.

– NEM! – kiáltotta a démon az elméjébe. Jamie látta őt és a külvilágot is. Látta, ahogy a lény alakja elmosódottá válik, és tudta, hogy ez az ő műve; azt is látta, ahogyan Sam, Castiel, Dean és Bobby is aggódva szabadítják ki és kérdezgetik tőle, hogy mi történik.

– Ne aggódjatok – mondta, hangja rekedt, szinte túlvilági volt. – Minden rendben. – A fiúk ledermedtek, ahogy rájuk mosolygott.

Látta, ahogy a démon alakja füstté válik, mint amikor megszállta őt, majd azt, ahogyan a füst tűzszínű és fehér fénnyel szikrázni kezd – mintha koromfekete viharfelhők gyülekeznének, majd villámlana. Aztán, mintha üvöltést hallott volna, de mégis valami más megmagyarázhatatlan hang jött a démon felől. Jamie tudta, hogy el fog pusztulni, ha most nem hagyja abba.

Kis része talán sajnálta, hogy meg kell halnia, de ha figyelembe vette, amit eddig tett – nem csak vele – hanem másokkal is, a sajnálata bosszúvággyá alakult. Ártani akart és fájdalmat okozni.

Jamie érezte, hogy erő járja át – majd a következő pillanatban a démon kínok között porladt el.

A lány hirtelen nyitotta ki a szemét és úgy zihált, mintha most futotta volna le a maratont.

– A francba – nyögte ki, majd elájult.



– Jamie, gyerünk!

Elmosódott, képtelenül mély hang.

– Hagyj békén! Fáradt vagyok. – A lány azt hitte, értelmes volt, amit mondott, de amikor hallotta a saját hangját rá kellett jönnie, hogy úgy beszél, mintha részeg lenne vagy most jött volna ki a fogorvostól lebénított arccal.

– Jamie…

A hang körülölelte, ismerős volt, mintha hallotta volna már, de nem emlékezett; csak arra, hogy a hang tulajdonosa nem él és ő nagyon dühös rá.

– Kislány, ha nem kelsz fel, beviszünk az ügyeletre, pedig tudom, hogy utálod az orvosokat. – Nahát, ezt a hangot is ismeri! Olyan, mint Dean… Dean, de ki az a Dean?

– Orvosok…? Nem, orvosokat nem akarok – motyogta.

– Te érted, mit mond? – kérdezte Dean.

– Egy szót sem… – válaszolt egy harmadik hang, akit szintén ismert.

– Na, felkelt? – Egy negyedik, idősebb hang. Éljen, mintha nem zavarodott volna már így is meg.

– Nem – válaszolta a nagyon mély hang aggódva.

– Akkor hívom az ügyeletet, hogy bemegyünk.

– És mégis mit mondasz nekik, Bobby?

Bobby, hát persze…

– Fogalmam sincs, Sam. De Cass most nem tudja meggyógyítani, Crowleyt inkább nem vonnám be, Gabriel meghalt, pedig talán tudott volna segíteni.

– Sam! – Jamie agyában csak a fiú neve maradt meg abból, amit Bobby mondott.

– Itt vagyok – mondta a hang kedvesen. Jamie kinyitotta a szemét és egy aggódó mosolyú, nagyon magas férfit pillantott meg. Aztán azonnal vissza is csukta, mert bántotta a szemét a lámpafény.

– Én is – mondta, mire halk, megkönnyebbült nevetést hallott. – Ne hívjatok orvost! Légyszi! – Úgy könyörgött, mint egy kisgyerek a cukorkaboltban. Ismét nevetés.

– Jól vagy? – kérdezte Sam.

– Nem tudom.

– Kérsz valamit? Vizet, teát? – A lány erőtlenül felnevetett a kérdés hallatán. – Most mi van?

– Dean, te mióta kínálgatsz engem teával? Azt mondtad, ne is álmodozzak róla. – A lány kinyitotta a szemét és Deanre vigyorgott.

– Mikor?

– Még szeptemberben, tavaly.

– Most megérdemled. Legyőztél egy démont.

– Igen? Akkor most viszont elfogadom.

– El tudod mondani mi történt? – kérdezte és befurakodott a Jamie által látott képbe.

– Harcoltam vele. Segített, hogy mosolyogtál rám – nézett Samre –, és, hogy itt voltatok. – A lány elmosolyodott, majd hallgatott egy pillanatig, amíg összeszedte a gondolatait. – Az elmémmel porlasztottam el. Éreztem a rettegését – mondta elborzadt hangon.

– Ne sajnáld – mondta Sam. – Megérdemelte.

– Te nem érezted azt a félelmet, amit én. Belőle áradt, és majdnem rajtam is elhatalmasodott. Igazából egy pillanatra megsajnáltam. Ne csodálkozzatok rajta, hogy a démonok azok akik. Úgy kínozták, hogy azon csodálkoznék, ha nem vált volna ilyen ronccsá…

– Most már vége – mondta Castiel.

– Igen… Kívülről mit láttatok?

– Olyan voltál, mint az angyalok, amikor épp meghalnak. Fehér fény tört elő a szemedből, azt hittük, nem éled túl.

– Világított? Vicceltek?

– Sajnos nem.

– Láttam, hogy valami nagyon erősen ragyog, de nem gondoltam, hogy én magam… Úristen, mi lehetek? Puszta gondolattal megölök egy démont és közben világítok – mondta Jamie döbbenten, de Dean közbevágott.

– Ja, ezentúl téged viszünk elemlámpa helyett – vigyorodott el, mire Jamie vágott felé egy grimaszt, majd folytatta.

– És pluszban megállítottam Castielt álmomban, meg olyan dolgokra emlékszem, amik meg sem történtek.

– Mire gondolsz? – kérdezte Bobby, figyelmen kívül hagyva Dean röhögését.

A lány feltápászkodott, de majdnem elesett, Sam tartotta meg. A lány belekapaszkodott a karjába – most vette csak észre milyen izmos.

– Hát emlékszem Dean amulettjére, pedig azelőtt sosem láttam, illetve nem rémlik, hogy találkoztam volna vele. És… Crowley.

– Mi van vele?

– Nem… nem igazán tudom. Amikor megláttam a minap, az ugrott be, hogy ismerem valahonnan, pedig biztos vagyok, hogy még nem találkoztam vele. Nehezen felejthető alak…

– Talán ő is így volt vele – elmélkedett Dean. – Sam, azt hiszem ideje megcsinálnod azt az átokzsákot, hogy elrejtsük a démonok elől is Jamie-t. Nem kockáztathatunk. És neked sem fog ártani egy tetoválás.

– Mármint amilyen nektek is van?

– Pontosan.

– Oh… választhatok helyet? – vigyorgott a lány.

– Igen – nevetett fel Dean. – És mikor szállt meg ez a mocsok?

– Az autónál. Rálőttem, de célt tévesztettem. Aztán arra lettem figyelmes, hogy vigyorog, majd elhagyja az eddigi testét és felém jön. Nagyon féltem… És igazatok volt, mit sem ér a tapasztalatom, ha eddig nem volt alkalmam élesben gyakorolni. Sajnálom… csak segíteni akartam.

– Az a legfontosabb, hogy jól vagy – mondta Sam, mire Jamie rámosolygott és megölelte.

– Köszi, hogy velem voltatok, idelent. Nélkületek nem ment volna – motyogta Sam ingébe.

– Számíthatsz ránk – mondta Dean. A lány szemébe könnyek gyűltek, majd eleresztette Samet és Deanhez lépett, hogy őt is megölelje. 

– Hé, ne sírj itt nekünk!

– Nem sírok – nevetett a lány, majd a nevetés félig zokogássá alakult. Megviselte ez az egész lelkileg.

– Nyugi, minden rendben van – mondta Dean és megsimogatta a lány hátát. – Nem lesz semmi baj.

– Nem félek. Meghatódtam – vigyorgott a lány a könnyei mögött. Aztán eleresztette Deant és Bobbyhoz lépett. – Te sem maradhatsz ki!

– Istenem, ezek a nők… – mondta Dean és megcsóválta a fejét, de közben mosolygott. Jamie megszorongatta Bobbyt, majd Castielhez lépett.

– Veled meg még számolok – mondta a lány tettetett haraggal.

– Nem értem…

– Ja, azt gondoltam. Ha még egyszer olyan hülyeséget csinálsz, mint hogy magaddal űzöd el az angyalokat, én magam fojtalak meg.

– Ha meghaltam, hogy tudnál megfojtani?

Jamie elvigyorodott.

– Mindegy, csak ne csinálj ilyet többet! – Jamie megölelte a férfit. Castiel a lány hátára fektette a karjait. Aztán azt érezte, hogy a lány teste ellazul és már csak ő tartja. Ijedt tekintettel nézett Deanre.

– Ööö, Jamie? – szólalt meg Dean, aztán Castiel mögé lépett és a lányra nézett. A feje lehanyatlott az ex-angyal vállára.

– Mi történt? – kérdezte Sam

– Azt hiszem, elájult. Vagy alszik. Cass, fel kellene vinned a szobába.

– Rendben.


Jamie érezte, hogy egy ágyban fekszik – puha és meleg ágynemű vette körül. A hasára fordult és megölelte a párnáját. Régen nem érezte magát ilyen kellemesen. Azt kívánta, bár örökre így maradhatna; nem kellene semmiért aggódnia és fájdalmat vagy szomorúságot éreznie. El tudta volna viselni.

De hát nem maradhat örökre ágyban, ideje felébredni.

Kinyitotta a szemét – reggel volt már. Szuszogást hallott maga mellől, mire odafordult.

Castiel aludt a fotelban. 

A lány elmosolyodott és egy ideig nézte az alvó angyalt, de végül kikászálódott az ágyból. Fogalma sem volt, hogy került ide, vagy mikor, de kipihentnek érezte magát. Azokban a ruhákban volt, amik a megszállása alatt is rajta voltak.

Talán nem voltam eszméletlen olyan sokáig – gondolta. Halkan az ajtóhoz ment, hogy ne ébressze fel Castielt, és a fürdő felé vette az irányt.

Mikor alig fél óra múlva kijött a fürdőből már sokkal frissebbnek érezte magát. Halkan visszaosont a szobájába, ahol Castiel a fotelban aludt továbbra is és felvett valami kényelmesebb ruhát.

– Hogy érzed magad? – Castiel álomittas hangon szólalt meg, mire Jamie mosolyogva fordult felé.

– Jól vagyok. Én ébresztettelek fel? – kérdezte.

– Nem.

– Akkor jó. Mennyi ideig voltam kiütve?

– Egy napig.

– Mi történt?

– Elájultál, mikor megöleltél.

– Ó, hát elég kimerült lehettem. Van valami ötleted, hogy milyen lény lehetek? – ült le a lány az ágy szélére, miközben Castiel feljebb csúszott a fotelban.

– Nincs. Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt mondanám, te is angyal vagy.

– Hát, azt hiszem, ezt kizárhatjuk – válaszolt a lány. – Castiel… – kezdett bele, de nem folytatta.

– Igen?

– Milyen… embernek lenni?

– Tehetetlennek érzem magam. De Bobby azt tanácsolta, hogy ne siránkozzak, csak tegyem meg azt, amit tudok.

– Ez egy jó tanács, de biztos nem könnyű.

– Nem az. Vannak bizonyos szükségleteim, amik nagyban befolyásolják a létezésem, mint például az evés…

Jamie felnevetett. Az emberek számára mindez hozzátartozott az élethez, és Cass mégis amiatt kesereg, hogy ennie meg aludnia kell.

– Min nevetsz?

– Bocsáss meg, nem rajtad, csak furcsa azt hallani, hogy valaki számára ez nehézséget okoz.

– Nem találom viccesnek.

– Igazából nem is az, főleg számodra nem. Tudom, hogy nem könnyű, főleg úgy, hogy előtte mennyivel… – a lány a megfelelő szót kereste, végül kinyögte ami elsőként eszébe jutott – hatalmasabb voltál.

Castiel nem válaszolt. Percekig csendben ültek – Jamie nem érezte kínosnak, azt azonban észrevette, hogy Castiel aggódik, és ez kicsit az ő hangulatát is megfertőzte.

The Yardbirds - Turn Into Earth

– Mi miatt aggódsz? – kérdezte hosszas hallgatás után. Castiel felállt és idegesen az ablakhoz lépett.

– A mai nap veszélyes lesz, Jamie – szólalt meg nagy sokára. Nagyon halkan és nagyon komolyan beszélt, amitől Jamie megrémült. – Meg kell ígérned, hogy nem jössz velünk. Itt kell maradnod. Lehet, hogy a tervünk nem sikerül és mindannyian meghalunk.

A lány nem szólt – nem tiltakozott, tudta, hogy erre is fel kell készülnie, de nem akart gondolni rá. Castiel folytatni akarta, de a lány beléfojtotta a szót.

– Ne, Castiel, ne folytasd, kérlek. Nem akarom hallani – mondta, mire a férfi ránézett, kissé oldalra döntve a fejét. A lány annyiszor látta már ezt tőle – az érdeklődés ezen formáját –, hogy amikor arra gondolt, hogy talán többé nem láthatja, könnyek gyűltek a szemébe. Azonban gyorsan kipislogta őket, miközben felállt és elfordult, hogy Castiel ne lássa rajta, mennyire rosszul érinti ez az egész. Igazából őt is meglepte, hogy mennyire nehezen fogadja el. De hát hogyan is fogadhatná el? A barátai haláláról van szó.

Az ő világában ez elég véglegesnek számított. Nála nem tértek vissza minden nap a halálból az emberek, míg Dean és Sam nem először haltak meg, és Castielről is többször azt gondolták, hogy már nincs az élők közt. De a lány nem reménykedhetett abban, hogy ez most sem lesz másként és mindenki megússza ép bőrrel, és ha meg is halnak, lesz, aki visszahozza őket.

Castiel Jamie-hez sétált és a vállára tette a kezét, hogy maga felé fordítsa. A lány ellenkezett egy pillanatig, végül engedett a kényszernek.

– Nem ígérhetem meg, hogy mindenki épségben visszatér, de Sam elég erős, hogy legyőzze Lucifert – mondta megnyugtatásképp, de a lány még komorabb lett tőle.

– Ez így van, de nem látjuk többé. Bekerül a ketrecbe az Ördöggel együtt. Bele sem akarok gondolni, hogy Dean ezt hogy fogja kibírni, már ha túléli egyáltalán. És én… nem bírok több halált elviselni. Apám után már nem. – A lány elhallgatott és lesütötte a szemét. Castiel közelebb lépett hozzá, és még a reggeli szürkület is elég fényt adott ahhoz, hogy tisztán láthassa a férfi tekintetét, ha akarja – talán utoljára. De nem akart belenézni, mert attól tartott, elsírja magát.

Szentimentális liba – korholta önmagát. Azóta volt ilyen, hogy megszállta a démon és ő végzett vele. Nem értette, miért van ilyen hatással rá.

– Sajnálom – válaszolt a férfi őszintén. Jamie érezte az arcán Castiel lélegzetét, ahogy kimondta ezt a rövidke szót. A lány lassan felemelte a fejét és belenézett egyenesen a lehetetlenül kék szemekbe. Nem akart így tenni, de nem tudta irányítani a testét. A férfi tekintetében valami furcsa érzelem kavargott, amit a lány nem értett, de mégis magával ragadta és beszippantotta. Jamie nem látott mást, csak a férfi szemeit és megnyugtatta ez a tekintet.

Nem vette észre, hogy önkéntelenül is egyre közelebb hajol a férfihoz – annyira, hogy már érzi a testéből áradó melegséget is. Felemelte a kezét és végigsimított az angyal arcán, aztán már csak azt vette észre, hogy az ajkai a Castiel ajkait csókolják. Meleg volt, puha és kissé bizonytalan, de a lányt olyan melegséggel töltötte el, ahogyan csók még sosem. Kezével Castiel hajába túrt, a másik karját a férfi dereka köré fonta.

Aztán Jamie gondolatai kitisztultak és eszébe jutott, hogy talán utoljára látja a férfit. A könnyek ismét ostromolni kezdték, és most már képtelen volt elfojtani őket. A lány a férfi mellkasának dőlt, aki védelmezően átfonta őt a karjaival. Jamie nem akart megmozdulni – biztonságban érezte magát. 

Aztán a pillanatot egy hangos kopogtatás szakította meg, mire kelletlenül kibontakozott a férfi karjaiból, aztán az ablakhoz lépett. A Nap már látszódott a horizonton. Eljött a reggel…

2 megjegyzés:

  1. Istenem... ezt határozottan megérte hajnali két órakor elolvasni. Egyszerűen imádom :D és sikerült elérned, hogy féltékeny legyek, az pedig már nagy szó :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nagyon örũlök, hogy tetszett :D Meg annak is, hogy írtál. És féltékeny? :D :D :P lehet én is az lennék :D

      Törlés