18. rész

Sziasztok! 

Kata gyors munkájának köszönhetően, itt az új rész. Az első videó, egy kis sus-mus az elejéhez, de később lesznek zenék is :) Hogy a következő fejezet mikor kerül fel, még kérdéses, inkább nem ígérek semmit, mert nem fogom tudni betartani, de igyekszem :) Pár gondolatnak örülnék tőletek ;-)
Enjoy! :)

18. rész

– Nem kellett volna beleavatkoznod! Már kétezer éve is baj volt belőle.

– A sámán volt képtelen felnyitni a társai szemét, annak ellenére, hogy felvilágosultabb volt a népe többi tagjánál. És egyébként is, végül így sem találták meg vele Istent, a maja amulett nem zavart be a képbe.

– Csak azért, mert Isten nem jelent meg a Földön. Nem kellett volna hallgatnunk a sámánra. Rosszul ítéltük meg a társait.

– Ő is rosszul ítélte meg őket, de azóta eltelt egy kis idő.

– Elég kis idő, csak kétezer év.

– Az emberek számára az rengeteg. Látnod kellene, mennyit fejlődtek.

– Hogyne, képesek gépekkel repülni, és úgy kommunikálni, hogy több ezer kilométer választja el őket. Nekünk ez mindenféle elektromos segédeszköz nélkül is megy.

– Még egy kis idő, és ők is el fognak jutni erre a pontra…

Jamie felriadt.

Már megint ez az álom – gondolta és megpróbálta felidézni a képet, mielőtt szertefoszlott volna. Dean amulettje tisztán rajzolódott ki előtte. Nem tudta eldönteni, hogy az álom a képzelete szüleménye volt, vagy valóban megtörtént. Nem először álmodott ezzel kapcsolatban, de mindig csak hangfoszlányokra emlékezett, na meg persze Dean nyakláncára, amiről kiderült, hogy valamiféle hatalmasabb lények segítettek az elkészítésében az embereknek. Valahogyan megszállták a sámánt és irányították a kezét, miközben az amulettet faragta. Aztán varázserővel látták el, hogy a maja nép megkereshesse Istent, akit ők Itzamnaként* ismertek, és ha megtalálták, a segítségével egy magasabb szintre kerülhessenek.

A lány egyre sűrűbben álmodott ilyenekről, amiben beszélget valakikkel, akikről nem tudja, hogy kicsodák – és mégis, mintha valaha jól ismerte volna őket. Hónapok óta itt volt, miközben alkalmanként Kaylee hipnotizálta. Nem jutottak túl messzire, de Jamie-nek azóta voltak ilyen álmai. Rendszerint nem emlékezett rájuk, de ha mégis, a lány gondosan elrejtette az információkat. Ha Crowley kérdezte, ködösített, vagy ugyanazt mondta el, amit Kaylee visszamondott neki a találkozásaik befejeztével. A hipnózisosos képekből is egyre többre emlékezett, néha felvillantak az ajtók, emlékképek, beszélgetések – de minden ilyen múltban való látogatás csak az emberi létébe engedett betekintést, miközben Crowley egyre türelmetlenebb lett, vagy legalábbis úgy tűnt.

Néha csak azért nem kínozta meg Kayleet, mert Jamie-nek sikerült lebeszélnie róla. A boszorkány a szavaival továbbra is hűvösnek mutatkozott, de néha úgy pillantott Jamie-re, mint aki mellette áll, néha úgy tűnt, bátorítja és együtt érez vele. A démonok ezeket az apró jeleket nem látták, így nem tudtak mit jelenteni Crowleynak. Kaylee a Pokol Királyával szemben is ellenségesen viselkedett, lázadozott és szinte kiprovokálta a kínzást – Jamie-nek ez pedig elég volt a bizalomra.

Mindenesetre, annyi most már kiderült, hogy nem az angyalok készítették Dean amulettjét, csak tudnak a létezéséről. Jamie szívesen megbeszélte volna ezt – mondjuk Castiellel –, de rá kellett jönnie, hogy ebben felesleges reménykednie.

A szökés gondolata is egyre inkább foglalkoztatta. Már eljutott arra a szintre, hogy amikor kivezették a cellájából, nem húztak zsákot a fejére. Látta, hogy merre mennek, és látta a foglyul ejtett, megkínzott lényeket is, akik mindig azért könyörögtek, hogy eresszék el őket. Jamie annak ellenére elborzadt és sajnálta őket, hogy tudta, Deanék épp az ilyenekre vadásznak. De legalább ők nem kínozták őket hónapokig…

Az ő cellája egy elkülönített folyosón volt; nem is voltak mások azon a részen, és egy rejtett ajtón keresztül lehetett bejutni. Az volt a szerencséje, hogy nem őrizték éjjel-nappal, és úgy tűnt, túl sok varázslatot vagy szimbólumot sem használtak a cellán, vagy a folyosón, habár Jamie nem vett volna erre mérget. Crowley elég paranoiás volt ahhoz, hogy egy szimpla embert is olyan szigorú őrizetbe vegyen, mint egy természetfeletti lényt ereje teljében. De persze még ha nem is biztosították be a cellát, egy démonoktól hemzsegő helyről nehéz lesz meglógnia. A lány jól tudta ezt, de nem volt hajlandó feladni – az azt jelentette volna, hogy a démon nyert.

Jamie nem félt Crowleytól mindezek ellenére sem. Eddig még egyszer sem kínozta meg az elfogása óta, és a démonjait sem eresztette rá, hogy szórakozzanak vele egy kicsit. Ugyan Crowley rendszeresen próbálta a földbe tiporni a lányt lelkileg – rendszeresen felhozta a fiúkkal történteket és azt hangoztatta, hogy senki nem fogja megmenteni. Próbálta elérni a lánynál, hogy működjenek együtt, de Jamie nem szándékozott engedni. Egészen jól tűrte a lelki terrort, kivéve néhány alkalmat, amikor úgy érezte, szemernyi esély sincs a számára, vagy rossz napja volt, de néha elég volt csak az anyjára gondolnia – ilyenkor mély kétségbeesésbe tudott merülni, ha Crowley bedobta a szokásos szövegét. Esetenként dühvé alakult a kétségbeesés és szavakkal próbált visszavágni a Pokol Királyának.

Újabban így hívatta magát Crowley az alattvalóival. Jamie-nek akárhányszor meghallotta, nevethetnékje támadt tőle, de sikerült visszafognia magát.

Shinedown - Simple Man

A lány megpróbált Castiel mellett az anyjára sem gondolni. Attól félt, hogy édesanyja csalódott benne, amiért azt gondolta, hogy csak úgy elment minden szó nélkül, és el sem búcsúzott. A lány nem akart belegondolni, hogy az édesanyja mennyire szenvedhet a hiányától, és attól, hogy csak így lelépett. Na persze, ez Crowleynak volt köszönhető, de ezzel a gondolattal nem ért sokat, azon kívül, hogy a halálba kívánta a démont, amiért fájdalmat okoz az anyjának. 

***

– Amint az egyhez érek, nyisd ki az ajtót és lépj be rajta. Három, kettő, egy… – Jamie így tett. Az ajtó feltárult és vakító fény áradt ki mögüle. Jamie a szeme elé kapta a kezét miközben bement az ajtón. Továbbra sem látott semmit, a vakító fényen kívül. De tudta, hogy valahol találkozott már ezzel a fénnyel. Hirtelen elárasztották az emlékek.

Castiel nehézkesen felült, levette a kabátját és a zakóját, majd feltűrte az ingujját. Lehunyt szemmel ráncolta a homlokát, miközben erősen koncentrált, hogy ne essen össze, és hogy ne okozzon fájdalmat nekem. Veszélyes volt belenéznie a lelkembe, főleg így, hogy meg volt sérülve. Végigmértem a fájdalomtól kissé eltorzult arcát: a koncentrálástól összehúzott szemöldökét, az ajkait, ahogy enyhén elnyílnak; egy pillanatra meg akartam érinteni, hogy megnyugtassam, hogy tudja, semmi baj nem lesz. Én tudtam, hogy nem lesz baj, nem féltem. Valahol mélyen, izgatottan vártam az érzést. Végül nem jutott idő arra, hogy hozzáérjek, láttam, hogy felkészült, így inkább behunytam a szemem és a következő pillanatban éreztem, ahogy a lelkemhez ér; összekapcsolódtunk. Amikor pedig ismét kinyitottam a szemem, láttam ezt a fényt, amit most az ajtó mögött. A lelkem fényét. Azt a hatalmas erőt, ami átitatott. Gyönyörűbb volt, mint a Nap, vagy bármi, amit eddig láttam…

Nem! – kiáltott fel az elmém. Nem akartam erre emlékezni, fájt az emlék. El akartam rohanni innen, nem akartam itt lenni. Visszafordultam az ajtóhoz, az még nyitva volt. Odafutottam, hogy kimenjek rajta, de amikor meg akartam fogni a kilincset, becsapódott előttem. Rámarkoltam a kallantyúra és megpróbáltam kinyitni, de valami nem engedte.

– Nem! – kiáltott Jamie az ágyon fekve. A gyertyák tüze hirtelen őrült erővel lobogni kezdett. Kaylee odakapta a fejét. Ezt nem ő csinálta. – Ki kell jutnom innen! – szólt Jamie.

– Nem, nem mehetsz ki! – kiáltotta Kaylee és Jamie teste fölé emelte a kezeit, majd halkan elmormolt egy igézetet. Jamie teste hirtelen megfeszült, a mellkasa felemelkedett, miközben fájdalmas, torz kiáltás hagyta el az ajkait.

Kaylee kinyitotta a szemeit és hangosabban kezdte szavalni az igézet szövegét, ugyanazon a nyelven, mint a korábbiakat. Jamie teste elkezdett rángatózni, mintha valamiféle rohama lenne. Kaylee érezte, hogy erősen küzd a kijutásért, de nem engedett.

Erőnek erejével próbáltam kinyitni az ajtót, rángattam a kilincset, de az nem engedett. Aztán megpróbáltam berúgni, de veszett kísérlet volt. Behunytam a szemem, megpróbáltam megkeresni magamban azt az erőt, amit a démon elpusztításakor és Castiel feltartóztatásakor használtam. Kiürítettem az elmém és megpróbáltam előkeríteni az érzést, ami előcsalogathatja. Amikor megéreztem, kinyitottam a szemem és a kijáratra pillantottam. Úgy éreztem, működni fog, ám ekkor észrevettem, hogy az ajtó távolodni kezd.

– Állj meg – hallottam valahonnan mögülem egy elmosódott hangot. Megfordultam és apám állt mögöttem.

– Nem lehet, apa. Ki kell jutnom innen – mondtam és visszanéztem az ajtóra.

– Miért? – kérdezte. – Már olyan közel vagy, hogy megtudd, ki vagy! Miért fordulnál most vissza? – hallottam, hogy közelebb jön, majd megéreztem a vállamon az érintését. – Merülj el benne, és rájöhetsz, ki vagy.

– Te nem apa vagy! – mondtam felé fordulva. Fogalmam sem volt, honnan tudom, de éreztem, hogy igazam van.

– Nem, tényleg nem – mondta, majd hirtelen mozdulattal mindkét kezével megfogta a fejem.

***

Kaylee tudta, hogy Jamie hamarosan kijut az ajtón, de ezt nem engedhette, hiszen már olyan közel voltak a célhoz. A lány teste rángatózott – a boszorkány tudta, hogy erősen küzd, és ha nem csinál valamit, nyerni fog. Eközben a két démon, akik őrködtek felettük, oda akartak rohanni, hogy tegyenek valamit.

– Állj! – kiáltotta Kaylee rájuk nézve – Azonnal szóljatok Crowleynak!

Kaylee kissé félt Jamie erejétől, de nem volt más választása. Nem volt ideje Crowleyt megvárni, így döntött: körbefogta Jamie fejét, mire a lány teste ívbe feszült.

Kaylee, ahogy megérintette Jamie-t, egy irodában találta magát. Crowley irodájában. Tudta, hogy nagy bajban van...

***

Hirtelen eltűnt az engem körülölelő fény és egy elegáns dolgozószobában találtam magam. Egy nagy, tölgyből készült asztal előtt álltam, mögötte egy bőrszék, előtte két bőrfotel. Melegbarna szín uralkodott a szobában. Gyertyák fénye világította meg a helyiséget és a hátam mögött hallottam a pattogó tűz hangját. Én voltam – és mégsem én.

– Azt mondtam, hogy érd el nála, hogy bízzon benned! Erre te MIT CSINÁLSZ? ÚGY BESZÉLSZ VELE, MINT VALAMI RONYGGYAL!

Megfordultam: Crowley állt mögöttem a kandalló mellett. A szeme szikrákat szórt és nagyon dühös képet vágott, de nem ijedtem meg tőle – már rég elmúltak azok az idők.

– Látom, fogalmad sincs, hogy kell bizalmat kialakítani valaki felé. Ha kedvesen viselkedem, pillanatok alatt átlátott volna rajtam. Így több ideig fog tartani, de biztos lesz a siker – mondtam fölényesen. A hangom karcos volt, furcsán idegen, ám mégis az én számon jöttek ki a szavak.

– Azt hiszem, fogalmad sincs, kivel beszélsz! – mondta Crowley dühösen és töltött magának egy italt. – Éppen az idő az, amiből kevés van! Tudnom kell, hogy ő-e az!

– És mégis ki?

– Az aki segíteni fog, hogy elérjem a céljaimat.

– Ezzel nem árultál el sokat – mondtam felvont szemöldökkel. Dühös voltam Crowleyra, amiért titkolózik. – Azt hittem, bízol bennem.

– Nem, nem bízom senkiben. Ha így lenne, már rég nem élnék.

– Én vagyok az, Crowley – mondtam behízelgő hangon, miközben a démonhoz léptem és megfogtam a kezét, majd a szemébe néztem. – Úgyis meg fogom tudni, ha feltárul előttem a lelke. Ha tudnám, mit keressek, könnyebb dolgom lenne…

Crowley elvigyorodott.

– Nem áll jó neked ez a ribancszerep, drágám. És tudhatnád, hogy nálam nem érsz el vele semmit.

Visszavigyorogtam. Egész más tervem volt.

– Nem is azért fogtam meg a kezed. – A vigyorom kiszélesedett, miközben a másik kezemmel is megragadtam Crowleyt. A varázserőmhöz folyamodtam. A démon szeme elsötétült, ahogy rájött, mit akarok.

– Elég lesz – mondta és kirántotta a kezét a markomból. – Így akarod megbosszulni, hogy az első alkalommal megkínoztalak? Szükséges rossz volt, már mondtam. Így láthatta, hogy a foglyom vagy, nem pedig az emberem.

– Nem, ez nem bosszú. Csak tudni akarom, miért olyan fontos neked ez a kis ribi.

– Féltékeny vagy? – kérdezte Crowley önelégült képpel és a megragadta az állam, amikor megpróbáltam félrenézni. Kénytelen voltam a szemébe nézni.

– Nem – mondtam bosszúsan. – Mindössze nem értem, miért nem árulod el, mit akarsz. Melletted állok, nem kellenek a purgatóriumi lelkek sem. Nem kívánom a hatalmad, csak a hozzád hasonlók erejét akarom, hogy becsapjam a halált. De ezt már a legelején elmondtam.

– Éppen csak azt nem értem, hogy az alfáknak mi köze van ehhez. Honnan tudhatnák?

– Ezt csak bízd rám. Ne aggódj, nem fogok belepiszkítani a tervedbe.

– Remélem is. Eddig nagyon jövedelmező volt a mi kis alkunk, és nem szeretném, ha bármi bajod esne… – Crowley hihetetlen erővel megszorította az állam és csókot lehelt az ajkaimra. – Remélem, világos voltam – mondta komoran.

– Mint a Nap – feleltem. A csók elég nyilvánvalóvá tette, hogy komolyan veszi az alku ráeső részét, és bármit teszek, ami meghiúsíthatja a tervét, annak én iszom meg a levét…

Hirtelen kiszakadtam az emlékből. Újból a fényben álltam, viszont az ajtó sehol sem volt, nem tudtam mit csináljak. Valaki – vagy valami – megpróbált arra kényszeríteni, hogy továbbmenjek, mélyebbre. Valami azt súgta, hogy így kell tennem, közel volt az áttörés… És én mentem, megkerestem az ajtót, ami mélyebbre visz. Pár pillanat múlva ott állt előttem. Faragott faajtó volt, rajta furcsa, vésett jelek. Ismerősnek tűntek, de nem tudtam mit jelentenek. A kilincsre markoltam, majd lassan lenyomtam, mire az engedett. Kissé félve tártam fel az ajtót, de ebben a pillanatban egy hihetetlen erő hátralökött a bejárattól…

***

Kaylee érezte, hogy már ő irányít. Nehezen, de sikerült kirántania Jamie-t a saját emlékeiből, viszont már nem volt mit tenni – most kellett sikerrel járnia, később nem lesz rá lehetősége. Erősen koncentrált és próbálta az irányítása alá vonni Jamie-t. A lány még mindig küzdött: a teste rángatózott, a gyertyák pedig folyamatosan lobogtak, jelezve, hogy hatalmas erőket birtokol. Kaylee homlokán izzadság gyöngyözött.

– Mi történik? – Crowley hangja hasított a levegőbe. A boszorkány nem nézett a férfira, úgy válaszolt.

– Hihetetlenül erős. És tudja…

– Mit tud?

– Hogy veled vagyok. Ha most nem sikerül, nem fogom tudni újra elnyerni a bizalmát. Sajnálom… – Kaylee a démonra pillantott. Rövid időre egymás szemébe néztek, aztán a nő teste megfeszült. – Megvan az ajtó – nyögte, miközben a szeméből, a füléből és az orrából lassan szivárogni kezdett a vér. Jamie torkát velőtrázó sikoly hagyta el, miközben felnyílt szeméből fény tört elő. 

Aztán Kaylee teste hatalmas erővel a falnak vágódott – de a boszorkány a becsapódást már nem érezte.

***

Jen Titus - Oh Death

Füst és vér szaga keveredett a levegőben. A boszorkány testét körülölelő vörös tócsában visszatükröződött a lámpa fénye, az arca nyugodt volt – egyedül a könnyszerűen végigfolyó vörös sáv jelezte, hogy már nem él. A gyertyák már nem égtek, füstárnyékok úsztak a levegőben. Jamie az ágyon ült, és a halott lány testét bámulta – Crowley pedig őt nézte.

– Halljuk – mondta percekkel később, ám a lány nem szólalt meg. Merőn bámulta a holttestet.

– Én tettem ezt… – mondta elfúló hangon végül.

– Igen, te. És ha már így alakult, elmondhatnád, hogy mi történt – válaszolt Crowley könnyed hangon. Jamie újra némaságba burkolózott és képtelen volt elszakítani a tekintetét Kaylee megdermedt arcvonásairól.

Végül a férfi szólt a két démonnak, hogy tüntessék el a lány testét, Jamie-t pedig visszakísérte a cellájába.

A lány nem igazán fogta fel, hogy mi történik körülötte – az egyik pillanatban még Kayleet nézte, a másikban Crowley-val találta szemben magát. Elemi erővel ütötte szíven a tudat, hogy megölt egy embert. Egy emberi lényt. Nem egy démont – egy sötét, füstszerű valamit –, hanem egy hozzá hasonló embert, akinek a vérét ki lehet ontani, mint ahogyan az meg is történt. Jamie-nek beleégett az agyába a halott lány, akinek csodálkozó tekintete visszatükröződött a vörös vértócsában.

Ahogy figyelte Crowleyt, érezte, hogy könny folyik végig az arcán. A démon türelmetlenül szusszantott.

– Ne bőgj itt nekem, nem érek rá erre… – kezdte, de nem tudta befejezni. Jamie hirtelen felpattant és nekiesett a démonnak. Crowley meglepődött, de még így is elég hamar kapcsolt ahhoz, hogy megállítsa a lányt. Jamie a következő pillanatban a padlóra esett. Érezte, hogy felrepedt a szemöldöke, meleg vér folyt végig az arcán.

Fogalma sem volt, hogy mitől lett hirtelen olyan dühös, hogy nem törődve a következményekkel, nekimenjen a démonnak, de abban a pillanatban azt érezte, hogy egyetlen, hatalmas hullámként elönti a tehetetlen düh. Az anyja és a barátai hiánya. Castielé. A tudat, hogy megölt valaki, hogy be van zárva, mint valami börtöntöltelék.

Crowley dühében a keze élével csapta arcul a földön gubbasztó Jamie-t, de a lány meg sem rezzent. Vagy nem fájt neki, vagy fel sem fogta. A férfi nem értette néha az embereket, noha valaha ő is az volt, de azokról az időkről már régen megfeledkezett. Ezért sem tudta felfogni, hogy mi ütött most a lányba, hogy így nekiesett – mintha lenne bármilyen esélye…

A démon felhúzta magát ezen, és az sem vidította fel, hogy Kaylee meghalt. Kedvelte a boszorkányt, és úgy tűnt, ő is kedvelte Crowleyt. A Pokol Királya legalábbis szerette ezt gondolni magában, még akkor is, ha ettől egészen emberinek tűnt, ami undorral töltötte el. Egyszer sem kínozta meg Kaylee-t, nem volt szükség rá. A lány maga ment el hozzá a kapcsolatuk kezdetén, hogy üzletet kössenek, és igen jövedelmező volt mindkettejük számára. A boszorka megtalálta neki az alfákat, bevetve a praktikáit, cserébe Crowley megengedte, hogy a lány maga is kikérdezhesse őket, mielőtt a démon kezelésbe vette volna őket. És ha Corwley számára is hasznos infókat talált, azt kérés nélkül elmondta, de csakis neki.

Szóval igazán jól járt vele: a lány okos volt, egyáltalán nem félt tőle és emberként olyan démoni volt, amiről a legtöbb alattvalója csak álmodhatna. Hatalmas erővel rendelkezett ember létére, és Crowley becsülte benne, ahogyan uralta a mágiát, és azt, amire fordítani akarta. Nem vágyott világuralomra, csak örökké akart élni. Ugyan Crowley nem értette, hogy miért csak ennyi a kívánsága, de nem is kérdőjelezte meg, mindössze kíváncsi volt.

Kaylee mindenféle démoni segítség nélkül talált rá Crowleyra, és később ő maga ajánlotta fel, hogy segít elrabolni Jamie-t, majd fényt deríteni a kilétére. Crowley elmosolyodott magában; a boszorkány pont ezt a kifejezést használta: „Fényt deríteni a kilétére”. És mindeközben fogalma sem volt, hogy milyen közel tapogatózik egy lehetséges megfejtéshez.

Nem, egyáltalán nem örült, hogy Kaylee meghalt. Még az idősebb Samuel Campbellt is csak az ő segítségével sikerült visszarángatni az élők közé, Crowley jól tudta, hogy egyedül nem lett volna képes rá. A lány rengeteg erőt használt hozzá; két hétig eszméletlen volt utána, de visszahozta a fickót. Ez is milyen jó üzlet volt. És igen, bízott benne, még akkor is, ha minden alkalommal letagadta a lány előtt. Most pedig meghalt, és a Pokol Királya nagyon dühös volt emiatt. Miután elintézi Jamie kifaggatását, megpróbálja Kaylee-t visszahozni az élők közé – talán még sikerülhet. Csak egy másik boszi kell hozzá – vagy egy üzlet a jó öreg Halállal… habár volt egy határ amit nem akart átlépni, még a nőért sem. Még voltak tervei az életben.

***

Jamie alig érezte a démon ütését – a lelkében lévő fájdalom, amiért ölt, sokkal rosszabbnak bizonyult. Sosem hitte, hogy valaha ilyet fog érezni. Meg nem történtté akarta tenni, még úgy is, hogy a boszorkány elárulta őt… habár nem lehetett konkrét árulásnak tekinteni, hiszen sosem fogadta meg, hogy hű lesz Jamie ügyéhez, sosem mondta, hogy nem adja tovább az információkat Crowleynak, sosem kérte Jamie-t, hogy bízzon benne. Ő maga volt olyan bolond, hogy így tett, hogy bízott egy idegenben, mert az néha bátorítóan nézett rá. Végül is az ő hibája volt. Miatta halt meg, mindegy, hogy vele volt, vagy ellene.

A lány zokogni kezdett. Gyengének érezte magát, legszívesebben a sarokba bújt volna, de tudta, hogy az semmire sem megoldás. Aztán Crowley felrángatta a padlóról és az ágyára lökte, majd kifordult az ajtón. Körülbelül fél óra múlva tért vissza a jól megszokott bourbonos pohárral a kezében, és ránézett Jamie-re.

– Szóval beszélsz végre, vagy inkább megkínozzalak az információért? Kedvellek, és nem szívesen csúfítanám el a csinos kis pofikádat, bár most sem ártana egy fél óra a mosdóban – ám ha nagyon akadékoskodsz, nem lesz más választásom. És hidd el, az a fájdalom rosszabb lesz, mint a tudat, hogy megöltél valakit.

Jamie értetlenül ránézett.

– Igen, igen, tudom, hogy ez a bajod. Az emberek nagy része nem bírja elviselni, ha megöl egy kismacskát, vagy egy másik embert – egyre megy. Gyengeség – csak ezt tudom mondani. Ti szerencsétlen gyenge barmok, akik hisztek Istenben, aki már rég nem törődik veletek. Na de ne teologizáljunk. Könyörgöm – mondta a férfi olyan hangsúllyal, mintha tényleg könyörögne –, beszélj végre!

Jamie hallgatott, mire Crowley elvesztette a türelmét, és hirtelen mozdulattal felemelte a kezét. A lány az ágy legvégébe húzódott, minél távolabb a démontól. Nem tudta, miért gondolta azt, hogy ez majd megakadályozza a démont abban, hogy valóban megkínozza őt, de úgy tűnt, bejött. Crowley sóhajtott, majd leeresztette a kezét.

– Idióta… – mondta magának miközben leült az ágy szélére, és Jamie felé nyújtotta a poharat. – Nem értem, mi ütött belém, másokból már régen kikényszerítettem volna még a legmocskosabb titkaikat is, te meg… – Crowley felnézett és egész máshogy folytatta a megkezdett mondatot, mint akarta: Igyál!

Jamie elvette a poharat és felhajtotta a tartalmát. A whiskey végigmarta a torkát, de ennek ellenére még többet akart. A pohár aljában fénylő pár csepp maradékot figyelte.

A következő pillanatban hallotta, hogy Crowley csettint, mire a pohárban újabb adag jelent meg.

– Látom, rád fér az ital – mondta. Jamie ránézett, majd kortyolgatni kezdte a bourbont.

– Idevarázsolhatnád az egész üveget – szólalt meg, mikor újra elfogyott a pohár tartalma.

– Nézzenek oda, tudsz beszélni!

– Ha-ha – húzta el a lány a száját a gúnyolódáson. – Ide azzal az üveggel és talán elkezdek beszélni.

Crowley kezében megjelent a whiskey-s üveg, amit átnyújtott a lánynak. Jamie színültig töltötte a kristálypoharat, majd lassacskán el is kortyolgatta azt, aztán újra töltött és átnyújtotta a poharat a démonnak, hogy ő is igyon. Furcsa pillanat volt, de Jamie-t már nem érdekelte. Úgy érezte, vége van. Megtört. Már mindegy volt, hogy mit mond és kinek…

* Maja főisten volt. A nap, a föld és az eső istene (az itz szó könnycseppet, de esőcseppet is jelent). Általában nagy gyík, iguána formában képzelték el, de ábrázolták krokodil vagy kajmán alakjában is. Neki volt köszönhető az emberek jóléte. (Forrás: http://www.matud.iif.hu/06okt/12.html) Samulett, valószínűleg nem maja, de ezt a népet elég ősinek és titokzatosnak találtam, hogy akár az is lehessen :)

17. rész

Sziasztok!

Elkészült az új fejezet, köszönöm Katának a bétázást és köszönöm a türelmet. szerencsére most nem kellett annyit várnotok mint legutóbb ;-) 
Kritikának örülnék :)

17. rész

Miután Crowley elment, Jamie hetekig nem látott senkit és semmit, senki nem jött, hogy megkínozza, vagy, hogy megnézze, nem szökött-e el. Az étel is, amit kapott minden este megjelent a padlón, nem pedig hozták, talán épp Crowley varázsolta oda. A kaja nem volt sem valami laktató, sem valami ízletes, de legalább nem éheztették, és vizet is kapott.

Nem tudta, hogy pontosan mióta van itt, és hogy mit tervez Crowley – nem értette, hogy hogyan akar kiszedni belőle olyan információkat, amikről neki sincs fogalma. Remélte, hogy nem akarják megkínozni, bár tudta, hogy az itt eltöltött idő nem fog eltelni fájdalommentesen. Azonban leginkább az egyedüllét zavarta – magányos volt, és unatkozott. Főként magán agyalt, vagy a kijutáson, vagy azzal töltötte az idejét, hogy a rácsozott ablakon bámult kifelé, és abban reménykedett, hogy talán Dean és Bobby megmentik. Ahogy végiggondolta az elrablásának körülményeit, eszébe jutott, hogy összevérezte a kezével az ágyneműjét; remélte, hogy Crowley nem, de a fiúk észrevették és rájöttek, hogy valami nem stimmel az eltűnése körül.

Viszont, ahogy egyre telt az idő, arra a következtetésre jutott, hogy senki nem vette észre a vérfoltot. Arra, hogy cserbenhagyták vagy talán már nem is élnek, gondolni sem akart. Castielre sem gondolt sokat – vagy legalábbis megpróbálta visszafogni magát, mert akárhányszor eszébe jutott az angyal halálának pillanata, rátört a sírhatnék, így inkább megpróbálta kiűzni őt a fejéből.

Az álmainak azonban nem tudott parancsolni: előfordult, hogy alvás közben újraélte a történteket. Néha külső szemlélőként figyelte önmagát és közben azt is érezte, hogy mit él át a Bobby autója mellé rogyott Jamie. Ezek az álmai furcsán tiszta pillanatok voltak, amikor látta is és érezte is, hogy pontosan mi történt. Látta önmagát, ahogy Crowley ereje alatt szinte összeroppan testileg, aztán látta, ahogy az a fájdalom lelki kínná alakul át. Látta önmagán, hogyan változik meg az arckifejezése, ahogyan megérzi, hogy kiszakad a lelkéből az a darab, ami összekötötte Castiellel. És látta azt is, ahogyan elájul, és eszméletlen állapotában vonaglik a porban a fájdalomtól.

Nem tudta megmagyarázni, hogy mitől olyan biztos abban, hogy ez csakis Castiel halálát jelentheti, de érezte, hogy ez történt. Hogy hogyan, ki vagy mi által, arról fogalma sem volt. Ahogyan arról sem, hogy valaki visszahozta-e az életbe. Nem mert ebben reménykedni, mert attól tartott, annál nagyobb lesz a csalódása, ha kiderül, hogy a férfi örökre megszűnt létezni.

Jamie nem volt benne biztos, hogy mit is érez pontosan az angyal iránt. A csók után végképp összezavarodott, annak ellenére, hogy ő kezdeményezett – igaz, nem tudatosan. De most, hogy Castiel meghalt, már úgy is mindegy volt.

A lány álmaiban mégis látta őt, mintha élne, csak épp nem érik el egymást: néha az erdőben várja Castielt, várja, hogy az angyal felbukkanjon, és időnként meg is pillant valami kéket, ami a férfi szemeire emlékezteti, de ahogy felbukkan a kékség azon nyomban el is tűnik, és Jamie hiába próbálja meg követni, falakba ütközik, amik az erdőben tartják.

Néha a sötétben van, és észrevesz valami fényeset az egyik irányba, de amikor elindul a fény felé, az egyre távolodik. Ha pedig elkezd felé rohanni, még apróbbnak tűnik.

És olyan dolgok is történtek álmaiban, amiket nem tudott mire vélni. Távoli hangokat hallott – ingerült, félelemmel teli vibrálások voltak ezek. Nem tudta megállapítani, hogy nők vagy férfiak beszélnek-e, csak érezte, hogy nagyon aggódnak valamiért, vagy valakiért, és vitatkoznak, titkolóznak.

Az ilyen álmai után a lány mindig csatakosan és zihálva ébredt. Előfordult olyan is, hogy a saját zokogásának hangjára riadt fel, miközben nem tudta, hogy miért is sír. Néha arra sem emlékezett, hogy mit álmodott, néha pedig tisztán fel tudott idézni minden pillanatot. Jamie próbálta megfejteni őket, de minél többet agyalt rajtuk, annál nagyobb zagyvaságok születtek meg az elméjében.

***

Három hét magány után Jamie lépteket hallott a folyosóról, amire a cellája nyílt. Nem volt biztos benne, hogy nem csak képzeli-e őket, de amikor meglátott egy árnyékot is, egyre biztosabb volt, hogy valaki ténylegesen jön. A lány a priccsén ült miközben megpróbálta lenyugtatni magát. Rövid időn belül egy sötét alak társult az árnyékhoz és a lépésekhez. Jamie nem látta a jövevény arcát, de érezte a belőle áradó sötétséget és ez elég volt ahhoz, hogy ne kelljen fel magától az ágyából. Némi hallgatás után az alak fenyegető hangon megszólalt:

– Most velem jössz. Ha bármivel próbálkozol, gondunk lesz egymással. Talpra! – Jamie nem ismerte a hanghoz tartozó illetőt, de gondolta, hogy nem ember, így aztán felállt.

– Crowleyhoz viszel? – kérdezte rekedten a hosszú hallgatás végett.

– Semmi közöd hozzá. Lépj szemben a falhoz.

Jamie így tett, aztán hallotta a lépéseket és érezte, hogy valaki hátra kötözi a kezeit és zsákot húz a fejére.

– Mi történik? – kérdezte Jamie, a szíve egyre gyorsabban vert. Választ nem kapott, ehelyett megragadták a vállánál fogva és kiirányították a folyosóra. Percekig mentek – Jamie néha fényt érzékelt a csuklyán keresztül, és elhaladtak egy olyan részen is, ahol emberek könyörögtek, hogy engedjék el őket – nők és férfiak egyaránt. Jamie elborzadt, nem tudta, hogy Crowley mit akarhat ennyi emberrel, de abban biztos volt, hogy semmi jót.

Kis idő múlva megállították és durván belökték egy székbe. A csuklyát és a bilincset is rajta hagyták, aztán percekig nem történt semmi. Jamie kérdezgetett, de egyikre sem kapott választ. Aztán lépteket hallott, és ösztönösen odafordult, annak ellenére, hogy nem látott semmit.

– Vedd le róla – hallotta Crowley hangját, majd újabb lépések, és lekerült róla a csuklya. – Remek, most pedig tűnés innen! – A férfi hangja nyugodt volt, a démon mégis összerezzent, majd azonnal le is lépett.

Jamie közben körülnézett: egy üres helyiségben voltak, csak két szék volt bent.

– Hallom, rosszul alszol – szólt Crowley kárörvendően. – Csak nem a mi kis angyalunk halála okoz neked ilyen kellemes perceket?

– Miért hozattál ide? – kérdezte Jamie indulatosan. – Biztos nem azért, mert annyira aggódsz a jólétem miatt.

– Hamarosan megtudod. De először is, meséld el szépen miket álmodsz.

– Mit érdekel az téged?

– Lehet, hogy olyan információkat tartalmaz, amik fontosak lehetnek. Szóval, halljuk.

– Rólad szoktam álmodni – válaszolt Jamie felvont szemöldökkel. – Rózsaszín tütüben vagy és engem próbálsz meggyőzni arról, hogy ez teljesen normális. Ez a látvány már alapjáraton is elég kínzóerővel bír, így minden alkalommal felriadok. – Jamie meglepő módon nem félt Crowleytól, és nem is gyűlölte annyira, mint ahogyan a helyzete miatt kellett volna. Lehet, hogy a démon volt előnyben, a lány mégis érzett valamit a démon viselkedésében, ami felbátorította.

– Nem érek rá játszadozni veled. Válaszolj, vagy más módszerrel szedem ki belőled!

– Engem is megkínzol, mint azokat a bezárt szerencsétleneket? Akik szabadságért könyörögnek az egyik folyosón?

– Azok a szerencsétlenek, ahogyan nevezted őket, olyan lények, akik amúgy elpusztulnának egy Dean Winchester-félének a keze által. Így legalább hasznomra vannak, és nem kell hiába meghalniuk. Persze, előfordul néha egy-két baleset, de ez be van kalkulálva, veszteségek mindig vannak. Szóval?

Jamie tüntetően hallgatott, mire Crowley megcsóválta a fejét, majd a lányhoz lépett, miközben megjelent a kezében egy tál, és Jamie számára idegen nyelvű szavakat kezdett el mormolni.

– Mit művelsz? – kérdezte a lány kissé ijedten.

– Ez egy varázslat, amivel megvédem azt, aki majd megszáll téged és kideríti, hogy mit is álmodtál. Nem kell aggódnod, ha jól rémlik, fájdalommentes, bár elég régen használtam utoljára ilyen varázslatot. Nem biztos, hogy jól csinálom. – A férfi eltüntette Jamie csuklóiról a bilincset és megragadta a lány egyik kezét. Mindeközben a kezében lévő tálat a székre tette, egy ezüst kés jelent meg nála. Jamie megpróbálta elrántani a kezét, de a férfi erősen tartotta, majd kis vágást ejtett rajta, mire Jamie felszisszent a fájdalomtól. Ezután Crowley fogta a tálat és belecsöpögtette a lány vérét, majd összekeverte a tartalmát. Elmormolt még egy varázslatot, aminek hatására a tál tartalma forrni kezdett.

AC/DC - Big Gun

Crowley elégedett képpel Jamie-hez fordult.

– Na, mesélhetsz vagy beléd költöztetem az egyik rosszabbik démonom. Mit szeretnél?

Jamie sóhajtott és karba fonta a kezét.

– Azok után, hogy a legutóbb kinyírtam az egyiket, még ezzel a varázslattal sem kockáztatnám az egyik embered életét.

– Ne ringasd tévhitekbe magad, egy cseppet sem érdekel egyikük élete sem. Ha kiesik egy, jön helyette másik, egy pillanat alatt. Ez a kis ital csak azért van, hogy rávegyem őket, hogy megtegyék, amit akarok. Hogy működik-e vagy sem, nem izgat. Szóval idehívjam, vagy megkíméled magad ettől?

– Nem értem miért fontos ez ennyire.

– Mint mondtam, jelentéssel bírhat. A te esetedben talán többel, mint egy átlag embernél.

– Általában nem emlékszem rájuk – válaszolt Jamie nehézkesen egy örökkévalóságig tartó pillanat múlva. – De volt olyan, amiben hangokat hallottam vitatkozni. Éreztem az aggodalmukat és a sürgetést. Arcokat sosem láttam, és nem értettem, mit mondanak. Néha pedig látom önmagam, ahogyan az erőddel kínzol az autó mellett, miközben újra átélem, amit akkor éreztem.

Crowley hallgatott egy pillanatot, majd nemtörődöm módon megszólalt:

– Találtam valakit, aki segíthet nekünk.

– Aha. Ez is egy olyan remek ötlet, mint az elrablásom?

Crowley figyelmen kívül hagyta Jamie kijelentését, és folytatta: 

– Na, most! Bemutatom neked Kaylee Rheont! – A férfi intett a fejével, miközben valahová Jamie mögé nézett. – Ő fogja kideríteni, hogy ki is vagy. Csak igyekezned és koncentrálnod kell majd, és azt csinálnod amit ő mond.

Jamie hátrafordult és egy afroamerikai lányt látott bejönni, két démon kíséretében. Az ő kezei szabadon voltak és csuklya sem volt rajta, azonban a szemöldöke és a szája is felrepedt, minden bizonnyal azután, hogy megütötték. A lányt leültették a másik székre, és a tekintetében ellenségesség csillogott még Jamie-vel szemben is.

Jamie kifejezéstelen arccal nézte a rövid göndör hajú lányt, belül azonban megdobbant a szíve. A lány talán egy lehetőséget hoz a szökésre.

– Mit akarsz tőlem, te mocsadék? – fordult Kaylee Crowley felé indulatosan. Látszott rajta, hogy nehezen fogja vissza magát attól, hogy ne ugorjon neki, de a két démon mellette amúgy is azonnal közbelépett volna.

– Lassan a testtel! – szólította fel Crowley kedélyesen. – Úgy is azt fogod tenni, amit mondok!

– Ettől még nem kell jó pofát vágnom hozzá – morgott a lány, majd Crowley felé köpött. A férfi hátrébb lépett, miközben jót nevetett. A két démon azonnal lefogta Kayleet, de Crowley leintette őket.

– Hagyjátok, ennél többet úgysem mer tenni, tudja, hogy azért már büntetés jár. Méghozzá kemény büntetés – mosolygott a férfi. – Szóval, korábbi kérdésedhez visszatérve, azt akarom, hogy vedd kezelésbe Miss Harrist – intett a fejével Jamie felé.

– Mit akarsz tudni róla? – kérdezte a lány – még mindig sütött belőle a gyűlölet. Jamie pedig mintha ott sem lett volna.

– Ő egy különleges lény, még egy angyalnál is hatalmasabb – vagy legalábbis annak tűnik az alapján, amit eddig tudunk róla. Viszont nem tudjuk, mi ő, valahol mélyen el van ásva benne az információ. Az a dolgod, hogy megtudd, hogy ki ő valójában. Vesd be a praktikáidat, ha már egyszer boszorkány vagy.

Boszorkány – Jamie jól tudta, hogy a fiúk nem szívlelik ezeket a lényeket, pont elég dolguk volt már velük. Jamie nem tudta, hogy ezek után mire számítson. Annyiban biztos volt, hogy tetszik neki a lány viselkedése.

– És mit kapok cserébe? – Jamie gondolatait Kaylee hangja törte meg.

– Nem kínzunk meg.

– Aha. Nem segítek – vetette oda a lány nemtörődöm hangon és a körmeit kezdte el vizsgálgatni. Crowley intett a fejével a két démonnak, mire azok megragadták a lányt a karjánál fogva és felhúzták a székből. Crowley megemelte a kezét, mire a lány arcán kín terült szét. Jamie látta, hogy Kaylee mennyire szenved, azonban a boszorkány meg sem nyikkant. Vagy nagyon jól tűri a fájdalmat, vagy kijutott neki ennél már sokkal rosszabb is.

Kaylee jó ideig bírta a kínzást, azonban nemsokára megroggyant a térde.

– Elég! – kiáltotta Jamie. Képtelen volt tovább nézni, hogy a lány szenved. Crowley ránézett majd leengedte a kezét.

– Te inkább… fogd be! – nyögte a lány Jamie-nek. – Nem rád tartozik!

– De igen, rám tartozik. Ugyanis annak ellenére, hogy az imént levegőnek néztetek miközben rólam beszélgetettek, a dolog rólam is szól. Szóval bocs, Kaylee, hogy nem szívesen nézem végig, ahogy a földbe döngölnek másokat. Egy az ellenségünk… – Jamie Crowleyra nézett. Belefúrta a szemét a férfi tekintetébe.

– Befejezted a bájolgást?

– Befejezted a kínzást? – vágott vissza Jamie.

– Neked is kijut belőle, ne aggódj!

– A legkevésbé sem aggódom.

A férfi megforgatta a szemét.

– Elég legyen – mondta végül nyugodt hangon és egy kézmozdulattal a székbe lökte Kayleet, anélkül, hogy egy ujjal is érintette volna. A két testőr odébb állt. – Adok egy hetet. Ha nem kapok bármilyen használható információt – nézett Kayleere –, megbánod, kedvesem. Nem leszek olyan könyörületes, mint korábban.

A lány nem szólt, de ha szemmel ölni lehetett volna, a szobában mindenki holtan rogyott volna a padlóra. Jamie furcsa módon bízott benne. Nem tudta miért, pedig talán nem kellett volna bíznia senkiben, akit Crowley mutatott be neki. De úgy tűnik, hiába a józan ész.

***

Másnap került sor először Crowley agyament ötletének megvalósítására. Kayleet és Jamie-t bevezették egy, az eddiginél valamivel komfortosabb helyiségbe. Három démon felügyelte őket zárt ajtóknál. Crowley nem jelent meg.

– Mit tervezel? – kérdezte Jamie kissé aggódva. Nem tudta, mit tegyen. Kettős érzések uralkodtak rajta – egyfelől nem akart semmit tenni, másfelől kíváncsi volt, és azt sem akarta, hogy Kayleenek baja legyen miatta. Egész éjjel ezen őrlődött, nem aludt semmit. Végül arra jutott, hogy ha lehetséges, semmitmondó infókat mond. Kaylee nem válaszolt, helyette előkészítette a terepet. Gyertyákat vett elő és az ágy körül elhelyezte őket. Ezután egy intéssel lángra lobbantotta mindet.

Jamie elképedt. Ugyan Castieltől és a démonoktól is látott már hasonló dolgokat, de egyikük sem volt ember. Kaylee viszont nagyon is az volt, legalábbis eddig ezt gondolta. De ezek után mégsem volt annyira biztos benne.

Végigpörgette az információkat, amiket a boszorkányokról tudott. Chuck könyveiben is előfordultak: ott volt például a legrosszabb, a striga. De Jamie nem gondolta volna, hogy Kaylee Rheon striga lenne, hiszen az leginkább gyermekek életerejével táplálkozik. Vagy ott voltak azok a boszorkányok, akik a történelemkönyvekben szerepeltek, mint a boszorkányégetések szereplői az inkvizíció idején – de az majd hétszáz évvel ezelőtt volt. Eszébe jutottak sorozatok jó boszorkányokról, de az tudomása szerint mind fikció volt. És eszébe jutottak a seprűn lovagló bibircsókos boszorkányok is, de ahogy Jamie elnézte Kaylee-t, a legkevésbé sem tudott hasonlóságot felfedezni, mire magában elvigyorodott. Ezek után nem tudta mire vélni a dolgot.

– Szóval, miféle boszorkány is vagy te? – tette fel a kérdést végül. Remélte, hogy a hangja magabiztosabban hangzott, mint ahogyan érezte magát. – Gondolom, striga nem lehetsz.

– Striga! – Kayle hangja felháborodásról árulkodott. – Még hogy én striga! Még csak az kéne, hogy olyan legyek, mint azok a gusztustalanságok. Már nem is boszorkányok, csak elfajzott lények, akikben ezer évvel ezelőtt talán volt még valami emberség.

– Oké, de akkor mégis…

– Én a wiccában mozgok. Azon kevesek egyike vagyok, akik nem az önnön érdekeit nézik, amikor kiszórnak egy bűbájt.

– Na, és hogyan tervezel információt gyűjteni Crowleynak?

– Hipnózissal.

Ennyit az információ visszatartásáról…

– Van egyáltalán engedélyed a hipnózisra?

– Nézd – fordult felé hirtelen Kaylee ingerülten –, azért csinálom ezt, hogy túléljem az itt töltött időt. Nem leszek a barátnőd vagy a fogadott húgod, és nem fogok beszámolni a módszereimről.

– Nem is akarok a barátnőd lenni, de a hipnózis alapfeltétele a bizalom, te pedig nem vagy valami segítőkész, hogy felépítsük ezt. 

– Számomra úgy tűnik, hogy építgetés nélkül is megvan. – Kaylee negédesen elmosolyodott és visszafordult a gyertyáihoz.

– Ez nem tűnik nekem túl wiccás látásmódnak – jegyezte meg Jamie harapósan.

– Te már csak tudod. Hiszen már fél éve vagy fogságban, és rendszeresen meg is kínoztak, ugye?

– Sajnálom.

– Inkább hagyj koncentrálni, nincs szükségem a sajnálatodra. – Kaylee füveket vett elő, amiket egy mozsárban összetört, majd porcelánbögrébe szórt, és forró vizet öntött a porra. Pár percig hagyta ázni, miközben egy furcsa északi nyelven kezdett el kántálni, végül Jamie felé nyújtotta. – Ezt idd meg! – mondta ellentmondást nem tűrően.

Jamie elvette a bögrét, de egyelőre csak beleszagolt. – Segít ellazulni – tette hozzá Kaylee, miután látta Jamie arcán a kétkedést. Miután Jamie beleivott az italba, Kaylee megismételte az előbbi műveletet, csak más füvek és – amennyire Jamie ki tudta venni – más szavak használatával. Ezután megitta az italt.

Aerosmith - Dream on

– Feküdj az ágyra – szólt oda Jamie-nek.

Jamie felállt a székről és elindult az ágy felé.

– Szóval pontosan milyen hatásai is vannak ennek az italnak? – kérdezte.

– Ellazítja az izomzatot és segít kiüríteni a nem kívánatos gondolatokat, így hamarabb elérjük a meditációs állapotot.

Jamie ledőlt az ágyra és kényelembe helyezte magát. Rápillantott a démonokra, akik eddig nem zavartak sok vizet; szinte fel sem tűnt a jelenlétük.

– Csukd be a szemed és ürítsd ki az elméd. Képzeld azt, hogy egy békés helyen vagy, ahol senki sem árthat neked.

Jamie így tett: képzeletben egy réten volt – puha füvön feküdt és a napfény az arcát melegítette. Érezte a virágok illatát, hallotta a méhek zümmögését és a madarak csicsergését maga körül.

– Most képzelj el egy ajtót, amit nyiss ki, amikor visszaszámolok, és elérek az egyig. Négy, három, kettő és egy. Lassan kinyitod a szemed és megpillantod az ajtót. Lépj be rajta – a múltadba érkezel.

Jamie kinyitotta a szemét. A napfény egy pillanatra elvakította, de hamar hozzászokott. Elmosolyodott, ahogy meglátta a rikító virágok sokaságát és az élőlényeket, amik körülötte nyüzsögtek. Aztán meglátta az ajtót és csak halványan hallotta Kaylee távoli hangját: – Mit látsz? – kérdezte, és ő mesélni kezdett.

Apáék szobájában vagyok. Anya épp apa teáját kevergeti, én pedig apu betegágya mellett gubbasztok. Szokásommá vált itt is éjszakázni, pedig apa folyton bezavar a szobámba. De mivel túl kedvesen teszi ezt, sosem hallgatok rá. Egyébként sokat alszik és sokszor talán nem is veszi észre, hogy ott vagyok.

Nagyon pocsékul néz ki, rossz így látnom őt, de tartom magam anya, és főleg az ő kedvéért. Folyton viccelődöm és csacsogok. Elmesélem, hogy mi volt a suliban, mi van a fiúkkal, meg hogy milyen érdekességet tanultam aznap. Vagy a jövőmről beszélek, mire mindig megkérdezi, hogy még mindig agyturkász akarok-e lenni. Őket sem szívleli különösebben, de nem is utálja őket annyira, mint az orvosokat általában.

Sokszor sikerül megnevettetnem, de látom rajta, hogy az árnyék ott van a szemében. Sosem mosolyog önfeledten. Anya odaadja neki a teát és a gyógyszereit – ő is egészen máshogy néz ki, megviseli az egész ügy. Amikor kiderült apa betegsége, sokat vitáztak, és néha még most is, főleg amikor be kell venni a bogyókat. Apa elhúzza a száját, de most túl kimerült a vitázáshoz. Anya amúgy is nagyon meggyőző tud lenni.

Rettegek, nem akarom, hogy meghaljon. Fogalmam sincs mihez kezdenék nélküle. Talán én is belepusztulok.

– Menj tovább – mondja anya, egy pillanatra rám nézve, de mintha mégsem ő lenne – de azért felállok és kimegyek az ajtón.

Az udvaron találom magam, apa és a Fordja körül sündörgök. Éppen szerel, én meg folyton kérdezősködöm, de apa sosem ideges, komoly hangon válaszolgat a kérdéseimre a kocsival kapcsolatban is.

– Imádlak papa! – mondom neki hirtelen, ő meg hozzám fordul és rám mosolyog a melegbarna szemeivel, amik vidáman csillognak, amikor megszólal.

– Most éppen miért? – kérdezi már nevetve, miközben megtörli egy rongyban az olajos kezét.

– Mert sosem zavarsz el, amikor kérdezek valamit. Az osztálytársaim mindig azt mesélik, hogy amikor kérdeznek valamit otthon, a szüleik azt válaszolják, hogy menjenek tévét nézni.

– Ez azért van, mert én is imádlak, kicsim – mosolyog és megölel. Alig érek fel a mellkasáig, így inkább felkap és magához szorít. – Te vagy a csodánk. Téged vártunk annyira a mamáddal. Azt hittük, már sosem jössz.

– Lehet, hogy az angyalok küldtek?

– Vagy épp te magad vagy az angyal. A mi angyalunk!

– Az annyira jó lenne! Lennének szárnyaim és felrepülnék az égbe, mint te a repülővel.

– És itt hagynál minket?

– Dehogyis papa, vinnélek magammal!

– Akkor jó – nevet fel és szorosabban ölel. – És, hogy bírnál el mindkettőnket?

– Hát, ha angyal lennék, akkor biztos nagyon erős lennék. Simán elbírnálak mindkettőtöket! Apa, mesélj még! Miért gondoltátok, hogy nem jövök?

– Azt hittük, a mamának nem lehet babája. Vagyis az orvosok hitték. Nem is reménykedtünk már, amikor megjelentél te.

– Honnan tudtátok, hogy jövök?

– Anya megálmodta.

– Tényleg? És mit álmodott?

– Hogy nagy fény tölti el a lelkét, és megkéred, hogy fogadjon el, mint a fény ajándékát, és hogy vigyáznunk kell rád.

– És akkor is olyan voltam, mint most?

– Nem, egy fiatal hölgy voltál már, és nagy fényesség vett körül.

– Lehet, hogy tényleg angyal vagyok? Miért nem emlékszem rá?

– Kicsim, egy álom volt, és egyébként is, még nagyon apró voltál.

– De hát most mondtad, hogy már felnőtt voltam! Nem értem.

– Én sem értem annyira, de a lényeg, hogy itt vagy. Nem érdemes a múlttal törődni.

– Hát persze, hogy érdemes, különben hogy nézzünk a jövőbe?

Apa felkacagott.

– Néha olyan vagy, mint egy normális kislány, aztán meg puff, ilyeneket mondasz.

– És ez nem normális? – kérdezem megriadva.

– Egy átlagos gyereknél? Nem mondanám, de te különleges vagy, nem egy átlagos gyerek. És nagyon büszke vagyok rád!

– Igazán? – kérdezem csillogó szemmel.

– Igazán. Ám most már ideje tovább menned.

– Hová? – kérdezem, miközben apa letesz.

– A következő ajtóhoz.

– Oké. – Elindulok az ajtó felé. Mikor odaérek, visszanézek – apa és a kocsi egészen kicsinek tűnik, pedig alig jöttem pár lépést. A kezemet a kilincsre teszem és lenyomom, de az nem nyílik. Elkezdem rángatni, nekifeszülök, de a kilincs nem mozdul. Egyre idegesebb vagyok…

– Nem bírom kinyitni – mondta Jamie még mindig az ágyon fekve, ingerült hangon.

– Csak próbáld! – válaszolt Kaylee. – Nyúlj bele a zsebedbe, nincs benne egy kulcs véletlenül?

– Nincs! Áh! – Jamie összerándult. – Megégetett! Nem fog menni, ez fáj! Nem akarom. Ne kényszeríts! Apa!

Jamie teste megrándult, miközben kipattant a szeme és elkezdett kiáltozni. A démonok közelebb léptek, de Kaylee rájuk pirít.

– El innen! Jamie, amikor elérek négyig a számolásban, felébredsz és minden rendben lesz! Egy, kettő, három, négy!

Jamie teste hirtelen ellazult, és a szemén látszott, hogy újra a tudatánál van.

– Mi történt?

– Nem emlékszel?

– Nem.

Kaylee elmondta Jamie-nek, hogy mit mondott a hipnózis alatt. Jamie értetlenkedve bámult Kaylee-re.

– Ezeket mondtam volna? Egyáltalán nem emlékszem. És erre a beszélgetésre sem apámmal. Ezek szerint tényleg valami nagyobb dolog áll a háttérben. És úgy tűnik, nem véletlenül kerültem a Földre sem.

16.rész

Sziasztok!

Végre, végre itt az új fejezet, tényleg nagyon sajnálom, hogy idáig nem jött, de itt volt a nyár, és ihletem se nagyon volt, időm se. Remélem ezek után, ha nem is hetente, de kéthetente tudom hozni az új részeket. Már van tervem a következőre, csak meg kell valósítani. A Javítást ismételten köszönöm Katának, és a fülrágást is, hogy írjak :D A rész első fele az ötödik évad Swan song című évadzáró epizód átirata. Jó szórakozást, és kritikának örülnék :)

Ui.: A blog facebook oldalának címe megváltozott, egy betűt eltévesztettem, és átjavítottam. Ez az új cím: https://www.facebook.com/TurnIntoWorld

16. rész

* Dean benyomta a kazettát a lejátszóba, mire Def Leppard – Rock of Ages című dala hangzott fel, a lehető legnagyobb hangerőn. Az Impala lassan behajtott a temetőbe, ahol Mihály és Lucifer már a harchoz készültek – ám amikor meghallották a felcsendülő dalt, mindketten a hang irányába fordultak. Szemükkel végigkövették a fekete autót, majd a belőle kiszálló Deant.

A két angyal arca egyszerre feszült meg a dühtől, de alapjában véve nem igazán törődtek a fiúval. Egy csettintésükbe került volna eltűntetni őt a színről.

– Szeva, fiúk! – köszöntötte őket Dean, láthatólag cseppet sem zavartatva magát, miközben a szíve hevesen dobogott. Remélte, hogy sikerül beszélnie Sammel. – Bocs, talán zavarok? – kérdezte leplezve aggodalmát, miközben a két testvér némán figyelte.

Dean becsapta az ajtót, majd eléjük sétált.

– Helló! Beszélnünk kell – lépett közelebb Luciferhez. A Sam testébe bújt ördög dühös pillantást váltott Mihállyal, aztán a fiúra nézett és szánakozóan elmosolyodott.

– Dean… Ez még tőled is hihetetlenül ostoba húzás.

– Nem hozzád szóltam, hanem Samhez – válaszolt a férfi.

– Már nem vagy porhüvely, Dean – szólalt meg Mihály, mire Dean rápillantott. – Nincs jogod itt lenni.

– Adam, ha odabent vagy, sajnálom – hagyta figyelmen kívül az arkangyalt.

– Adam épp nincs itthon – válaszolt Mihály gúnyosan.

– Akkor utána te jössz, mókuskám – szólt a fiatal vadász, és visszanézett Luciferre –, de most kérek öt percet vele.

– Te kis féreg! – dühödött fel Mihály a szemtelenségén. – Neked ehhez már semmi közöd! – Az angyal Deanhez közelített, elég nyilvánvaló szándékkal, mikor felcsendült egy mély hang.

– Hé, seggarc! – kiáltotta Castiel egy Molotov-koktéllal a kezében. Bobby nem messze tőle állt. Az ex-angyal Mihálynak dobta az üveget, mire a lángok azonnal szétterjedtek az arkangyal ruháján, aki felüvöltött fájdalmában, majd hirtelen eltűnt. Dean és Lucifer egyszerre fordultak Castiel felé.

– Seggarc? – kérdezte Dean hitetlenkedve miközben Cassre nézett.

– Visszajön – mondta Castiel, miközben nagy levegőt vett és kissé védekezőn a szóhasználat miatt, felemelte a karjait. – És dühös lesz. De itt van az öt perced. 

– Castiel – szólalt meg Lucifer fenyegető hangon, és tett egy lépést felé. – Te tényleg szentelt olajos Molotov-koktélt dobtál a fivéremre?

Castiel visszakozva meghátrált.

– Áhh, nem – ingatta a fejét. Tudta jól, hogy ezt nem úszhatja meg, ha csak nem történik egy csoda.

– Senki nem bánthatja Mihályt, csak én. – Lucifer egy tizedmásodpercig csak bámult Castielre, aki egyre hátrált. Ezután megemelte a kezét és csettintett egyet.

Castiel abban a pillanatban darabokra robbant, véres cafatokkal beborítva mindent maga körül. Bobby arcára fröccsent a vér, ami egykoron az erekben folyt.

Castiel meghalt. Jamie Harris pedig érezte…

Bobby és Dean döbbenten néztek egymásra, majd az idősebbik Winchester óvatos pillantást vetett Luciferre.

– Sammy, hallasz? – kérdezte, mire Lucifer a fiú felé fordult.

– Na figyelj! Próbáltam kedvesen – kezdte egyre közelebb sétálva Deanhez, – Sammy kedvéért. De te… – fogta meg Dean kabátját –, egy púp vagy a hátamon. – Lucifer megszorította a dzsekit és vicsorgott miközben Deanhez beszélt. Miután befejezte a mondandóját, hozzávágta Deant az Impalához, és a nagy erejű csapódástól pókhálószerűen betört a szélvédő. Deant meglepte a dolog, de nem volt ideje ezen gondolkodni. A fájdalom eltompította az agyát – még a korábban megivott alkohol sem sokat javított a helyzeten. Lucifer elindult felé, mikor Bobby ráfogta a Coltot. Az ördög felé fordult, mire Bobby gondolkodás nélkül lőtt. Egyenesen a szívébe lőtt, de meg sem kottyant neki a lövés, csak még dühösebb lett. 

Bobby fegyvert tartó keze lassan leereszkedett. Fogalma sem volt mire számított, mikor meghúzta a ravaszt. Csak Dean biztonsága járt a fejében. Hitte, hogy még van esélyük.

Lucifer lenézett a golyó ütötte sebre, Dean pedig Bobbyra bámult kérdő tekintettel. Az öreg vadász erre megingatta a fejét, és megvonta a vállát. Egyikük sem vette észre, hogy Lucifer megemeli a kezét, és egy hanyag félkört ír le az ujjaival, csak akkor, mikor Bobby csigolyái hangos reccsenéssel elmozdultak a helyükről, és a férfi holtan esett össze.

– NEM! – ordított fel Dean. Azonnal megfeledkezett a fájdalmáról, és Bobbyhoz akart rohanni, de Lucifer ismét elindult felé.

– De! – válaszolta, majd a lábánál fogva lerántotta Deant a kocsi motorháztetejéről és bevert neki egy jobbegyenest. Dean hátratántorodott és a szájához kapott. Eleredt a vére.

Volt már durvább is – gondolta, és visszafordult.

– Sammy? Odabenn vagy? – kérdezte Luciferre nézve, a szájából jóformán ömlött a vér.

– Még szép, hogy idebenn van! – szólt Lucifer örömittasan és ismét megütötte az idősebbik Winchestert. – Érzi majd, ahogy ropog a csontod – ígérte és ismét ütött. Dean a földre esett. Megpróbált feltápászkodni, de Lucifer gyorsabb volt. – Egyesével – folytatta és felrántotta a fiút a földről. – De nem sietünk – mondta és újabb ütéseket vitt be. Felkente Deant a motorháztetőre és nem kímélte. Dean arca hamarosan úgy feldagadt, hogy alig lehetett felismerni.

Supernatural: Theme Americana (piano part)

– Sam, semmi baj! – mondta alig érthetően egy kisebb szünet alkalmával, amikor Lucifer feljebb rángatta. – Itt vagyok – nézett rá. – Nem hagylak el. – Újabb ütések, már nem számolta, csak az érdekelte, hogy Sam megtudja, hogy mit érez, hogy vele van. Örökké. – Nem hagylak el – ígérte kétségbeesetten.

Lucifer ismét ütésre emelte a kezét, de ekkor történt valami. A napfény megcsillant az üvegen. Sam tükörképe látszódott a szélvédőn, mögötte az egykoron eldugdosott műanyagkatonák a csikktartóban, a hozzá tartozó emlékek. A fiatal Sam és Dean játszottak az autóban a katonákkal, amikor az apjuk épp nem volt ott, belevésték a monogramjukat késsel pár évvel később, legóztak, amik becsúsztak a szellőzőbe. Sok évvel későbbi emlékek, amikor már együtt vadásztak. Sam jól emlékezett mindenre, elárasztották. Filmként peregtek le előtte.

Ez adott erőt neki, olyan keményen küzdött Lucifer ellen, és most rá kellett jönnie, hogy csak ennyi kellett. A bátyjával közös emlékek, Dean, aki mindig védelmezte őt. Lucifer keze megremegett az erőlködéstől, ő azért küzdött, hogy megtartsa Sam teste felett a hatalmat. Tudta mit jelentene, ha ez az átkozott fiú győzne.

Sam maga is meglepődött amikor rájött, hogy sikerült – ő irányít. Hirtelen megtántorodott miközben nagy levegőket vett. Furcsa érzés volt, hogy ismét ő a főnök, miközben továbbra is Luciferrel küzd. A sátán nagyon erős volt, kész csoda, hogy itt van, mozog és lélegzik.

Dean az autó mellett ült és lassan felé fordította a fejét.

– Semmi baj, Dean. Nem lesz baj. – Sam még mindig hevesen zihált, erősen kellett koncentrálnia, hogy itt maradjon. – Megfogtam – mondta határozottan. Dean csak nézte. Sam belenyúlt a zsebébe, és elővette a lovasok gyűrűit. Elhajította a fűbe, majd elhadarta az igét, ami kinyitotta a ketrecet.

A gyűrűk helyén a föld hirtelen megsüllyedt és beszakadt, tátongó, mély és sötét lyukat nyitva a temető füves földjéből.

Sam Deanre nézett, tudta, hogy valószínűleg most látja őt utoljára. Nem félt. Már nem. Elégedett volt, amiért sikerült a tervük, még ha kicsit késve is.

A tekintetét Dean és a lyuk között járatta, nem igazán tudta, mit mondhatna – hogy búcsúzzon el. Egymásra néztek a fivérével – Sam végül bólintott és ismét a lyukba bámult.

– Sam! – kiáltotta Mihály. – Nem lehet így vége! Állj félre! – utasította Samet az arkangyal.

– Állíts félre! – ellenkezett Sam.

– Harcolnom kell a fivéremmel, Sam. Itt és most. Ez a végzetem! –ordította túl Mihály a robajt, de hiába. A szél eközben egyre erősebbé vált. Sam ismét Deanre nézett, tekintetük összekapcsolódott egy hosszú pillanatra – ez volt a búcsú. Sam Winchester behunyta a szemét és elengedte magát – széttárta a karjait, és hátradőlt. Mikor Mihály meglátta, mit művel, rákiáltott és megpróbálta elkapni őt. Ám Sam kinyitotta a szemét, megragadta Mihály karját, és magával rántva őt is. Együtt zuhantak egyenesen az alattuk tátongó, éjsötét verembe…

***

Castiel egyik pillanatról a másikra tért vissza az élők közé. Egy pillanatig fogalma sem volt, hogy mi történt vele – aztán eszébe jutott Mihály, a Molotov-koktél és Lucifer dühe. Meghalt, és nem először. Rájött, hogy halottnak lenni nem is olyan rossz érzés – igaz, nem is létezett, és semmivé vált, de ez elfogadhatónak tűnt. Mindig is kíváncsi volt, mi történik egy angyallal, miután elpusztul. Hát most megtudta; egy halott angyal a világegyetemmel egyesül újra, és nem is hal meg igazán, bár nincs tudata. De ez nem is tűnik annyira rossznak egy tudatnélküli molekula számára. 

Az előző halál-állapotáról nem voltak emlékei, ami furcsa volt, mert egyébként mindenre emlékezett. Tényleg mindenre. Ez viszont egy üres folt maradt a létezésének történetében. Most viszont erősebb volt, mint valaha, szabad volt és úgy érezte, semmi nem állíthatja meg. Ráadásul hitt abban, hogy Isten hozta ismét vissza. Terve van vele, csak rá kell jönnie, hogy mi.

Az angyal utoljára nyújtózkodott egy jóízűt és visszatért a porhüvelyébe. Egészen megszokta Jimmy testét, de azért sokkal jobb volt nélküle.

Castiel első dolga volt, hogy körülnézett a temetőben, ahol lezajlott a harc. Azonban nem jelent meg azonnal, láthatatlanul nézett körül. Dean össze volt verve, de legalább élt, Bobby viszont meghalt. Castiel nem szomorkodott, immár könnyűszerrel visszahozhatta őt az élők közé. Úgy tűnt Samnek sikerült Lucifert becsalnia a ketrecbe, és Mihály is felszívódott.

Mielőtt megmutatkozott volna Dean előtt, elment Bobby házába. Tudnia kellett, hogy Jamie jól van-e. Ráér pár perccel később is ezzel foglalkozni. Érezte, hogy hiányzik a lelkéből az a kis rész, ami a lánnyal összekötötte. Úgy hitte, a halála miatt vesztette el a kapcsot, és nem is érezte őt, pedig annak előtte érzékelte a jelenlétét. Na persze ott volt az énoki pecsét, de ettől függetlenül éreznie kellett volna Bobby házában, ha ott van.

Az angyal megjelent a lány szobájának közepén, körülnézett, de Jamie nem volt ott. Sőt, feltűnt a számára, hogy a szekrénye ajtaja tárva-nyitva áll és hiányzik belőle minden holmija. A laptopja is eltűnt, és az autója sem volt sehol. Castiel elment a lány anyjának házába, és Sarah-hoz is, mindezt gyorsabban, mint a gondolat, de sehol sem találta őt. Végül visszatért a szobába és ekkor vette észre az ágyon fekvő borítékot. Összehúzta a szemöldökét.

Jamie arról írt benne, hogy nem bírja tovább ezt az életet, hogy nem akar már küzdeni azért, hogy megtudja ki is ő igazából. Feladta. Castiel nem akarta elhinni – a lány nem arról volt híres, hogy bármit felad, de mégis mindent elmagyarázott a levélben. Kérte, hogy ne keressék. Új életet kezdett, és még az anyjának sem mondta el, hogy hova megy.

Az angyal csalódott volt. Úgy érezte, a lány és őközte van valami – amit ugyan nem tudott megmagyarázni, de mégiscsak ott volt – és ennek ellenére, Jamie elment, elhagyta őket. Őt. Castiel visszatette a levelet a párnára és visszament a temetőbe. Dean még mindig ott térdelt a fűben.

***

Közvetlenül azután, hogy Lucifer és Mihály bekerültek a ketrecbe, az nagy villanással bezáródott mögöttük. Mindössze a forrón izzó, összekapcsolódott gyűrűk jelezték, hogy történt ott valami. 

Dean mindenkit elveszített: először az édesanyját, akit alig ismert, majd az apját, akit valószínűleg még kevésbé ismert, Jo-t és Ellent, aztán Castielt és Bobbyt is. Most pedig az öccsét, végérvényesen. Nem maradt hát senkije. Azt kívánta, bár ő is meghalna. Nem volt már miért élnie.

A fiú percekig térdelt azon a helyen, ahol Sam eltűnt, mikor lépéseket hallott. Felnézett, és döbbenten meredt a felé tornyosuló angyalra.

– Cass, te élsz?

– Még annál is jobb – válaszolt az angyal és Dean homlokához érintette két ujját. A fiú arcáról azonnal eltűnt minden sérülés és vér. Dean lélegzete elállt. Talán ő Isten. Talán segíthet – éledt fel benne a remény utolsó szikrája és lassan felállt.

– Cass, te vagy Isten? – kérdezte csodálattal a hangjában. Kimondva nagyon buta kérdésnek tűnt.

– Kösz a bókot – válaszolt az angyal derűs arccal. – De nem. De hiszem, hogy ő hozott vissza. – Castiel hátat fordított Deannek és Bobby teste felé indult. – És még jobb is vagyok – mondta szinte csak magának, aztán leguggolt Bobbyhoz és egy érintésével visszahozta őt az életbe. A férfi hirtelen tért magához, nagy levegőket véve felült és elképedve Castielre nézett. Az angyal megnyugtatóan bólintott egyet, majd visszament Deanhez.

Lynyrd Skynyrd - Simple man

Később az Impalában ülve tartottak Bobby roncstelepe felé. Castiel nem tervezett sokáig maradni, dolga volt odafent. Cselekednie kellett, most, hogy angyalok hada maradt vezető nélkül. Még idelent is érezte, hogy a Mennyben káosz uralkodik. Mint a birkák, akik elvesztették a pásztorukat. Ha jól belegondolt, így, hogy Isten nem ad közvetlen parancsokat és az arkangyalok is elpusztultak vagy eltűntek, nem volt már kinek az utasításait követni.

– Aggódom, Dean – szólalt meg az angyal hosszas hallgatás után.

– Na ne mondd – válaszolt Dean éles hangon. Alapjáraton sokkal lazább lett volna, de most ideges volt – vagy inkább kétségbeesett. És gyászolt…

– Jamie-ről van szó – szólt Castiel figyelmen kívül hagyva Dean hangnemét.

– Remek… – morogta Dean. Teljesen megfeledkezett a lányról, és valahogy nem volt hangulata az ő ügyével is törődni. Kedvelte Jamie-t, de képtelen volt még ezen is aggódni. Ha nagyon őszinte akart lenni, az égvilágon semmit sem tudtak róla, mintha csak a képzelet szüleménye lenne, és ez alapján következtetve, nincs is nagyon mit megoldani.

– Úgy tűnik, már nem kell kutatni utána – válaszolt Castiel, mintha meghallotta volna Dean gondolatait.

– Ezt meg hogy érted?

– Elment. Hagyott egy levelet, amiben azt írta, új életet kezd, távol mindentől.

– Hogy-hogy lelécelt? Nem vall rá a megfutamodás.

– Kerestem, de nincs nyoma, és a levélben elmagyarázta, hogy miért jutott erre a döntésre.

– Szóval elmagyarázta… És, te mit gondolsz?

– Semmi nyomot nem hagyott, és nem is találok rá a pecsét miatt. Ha valaki elrabolta, tudhatta ezt és előre kitervelte az egészet, vagy csak valóban nem akarja, hogy rátaláljunk és ezért rendezte így. Talán azt hitte, nem éljük túl.

– Nem is éltétek túl.

– Van még valami – folytatta az angyal.

– Halljuk.

– Korábban megérintettem a lelkét, hogy rájöjjek ki is ő. Kétszer. És ez valamilyen módon összekapcsolt minket.

– Hogy érted? – kérdezte Dean az érdeklődés apró szikrájával a hangjában.

– Én sem igazán értem. Soha nem találkoztam hasonlóval, soha nem is hallottam hasonlóról. De ez a kapcsolat a halálommal megszakadt.

– Honnan tudod?

– Érzem.

– Érzed, mi…? – Dean még el akart poénkodni a dologgal, de végül mégsem tette. Nem volt hangulata hozzá. – Szóval megszakadt a kapcsolat. Talán ő is megérezte és ezért lépett le. Van valami köztetek?

– Természetesen. A barátom, mint te is.

– Úgy értem… mindegy. A lényeg, hogy azt gondolta, hogy meghaltál és talán ezért húzott el.

– Nem írt ilyesmiről a levélben.

– Lehet, hogy többet érez irántad, mint bevallja, és nem akarta, hogy megtudjuk.

– Hogy érted, hogy többet? – nézett Castiel Deanre félredöntött fejjel.

– Beléd van zúgva – válaszolt Dean úgy, mintha valami ütődöttnek tenné. – Öregem, hihetetlen vagy! – mondta, miután Castiel továbbra is értetlen tekintettel bámult rá.

– Miért?

– Csak állsz és nézel a nagyvilágra, miközben beléd esnek a nők. Hogy a francba csinálod?

– Nem csináltam semmit…

– Ez az! Mindegy. Talán utána kellene nézned, hátha tényleg elfogták. Mondjuk Crowleynál. Az a szemétláda felfigyelt rá, és többet tudott nálunk Jamie-ről. Könnyen el tudnám képzelni, hogy kihasználta a lehetőséget és elhurcolta.

Mikor megérkeztek Bobbyhoz, immár Castiel nélkül, Dean felkészítette az öreg vadászt Jamie-vel kapcsolatban.

– Bobby, van egy kis gond – kezdte a kocsinál állva.

– Mi?

– Jamie eltűnt. Cass mondta, hogy kereste, de nincs itt.

– Hogy-hogy eltűnt? – kérdezte Bobby felvont szemöldökkel. Hirtelen elöntötte az aggodalom.

– Hagyott egy levelet, hogy nem bírja már a dolgokat és lelép. Elvileg a szobájában hagyta…

***

Bobby és Dean összenéztek a levél felett.

– Cass azt mondja, hogy ugyanezt elmondta a szüleinek és Sarah-nak is. El sem búcsúzott, és minden szálat elvágott, ami elvezethetné hozzá. A telefonja ki van kapcsolva. Vagy nagyon profi a csaj, vagy valaki, illetve valami remek nyomeltüntető.

– Crowley – mondta Bobby.

– Én is rá gondoltam. Cass belekukkantott Jamie lelkébe is, és állítólag ez valahogy összekapcsolta őket, vagy mi a fene. A lényeg, hogy amikor a tollasseggű meghalt, a kapocs megszakadt.

– Gondolod, hogy megérezte és ezért ment el?

– Őszintén szólva, fogalmam sincs, mit higgyek, Bobby! Bűzlik az egész ügy. Cass megpróbálja lenyomozni Crowleyt, de… fogalmam sincs.

– Talán tényleg csak elment, ahogy a levélben írja.

– De éppen most? Oké, talán azt gondolta, hogy mind otthagyjuk a fogunkat, de nem lenne jobb biztosan tudni, hogy mi van?

***

Castiel, miután eltűnt Dean autójából, azonnal utána járt Crowleynak. Egy ideig csak megfigyelt, végül figyelemfelkeltés gyanánt kiiktatott pár démont, akik a keresztútinak dolgoztak. Remélte, hogy Crowley veszi a fáradtságot és megjelenik.

Nem is kellett sokáig állnia, mire a démon megjelent.

– Megtudhatom, hogy mégis mi az oka, hogy öldösöd a segédjeimet? – csendült egy ingerült hang a háta mögött. Az angyal azelőtt tudta, hogy ott van, mielőtt a démon bármit is tett volna.

Castiel odafordult.

– Mit tettél?

– Hogy én? Az a kérdés, hogy te mi a fenét művelsz! Tudod milyen nehéz manapság jó munkaerőt találni?!

– Hova vitted Jamie-t?

– Kit? – tette Crowley az ártatlant. – Ja, hogy a kis barátnődet? Utoljára nálatok láttam, még ott kell lennie.

– Nem itt állnék, ha így lenne – válaszolt az angyal.

– És akkor máris engem kell gyanúsítani? Talán megunta a fejeteket és magától lépett le. Mondjuk meg is érteném. Az már a ti hibátok, hogy ahhoz is bénák vagytok, hogy magatoktól találjátok meg.

Castiel felemelte a kezét, hogy megkínozza Crowleyt, aki, amint meglátta mire készül, feltett kezekkel meghátrált.

– Hé-hé, nyugi van, angyalkám. Nem én voltam, jó? Semmilyen érdekem nem származik az elrablásából. Csak egy ember, aki valamivel nagyobb kakaóval nyomja, mint egy átlagos fáról lemászott egyed.

– Elég ereje van ahhoz, hogy megöljön egy démont, aki megszállta – ez biztos felkeltette az érdeklődésed. Áruld el, mit tettél vele? Különben magam szedem ki belőled.

– Milyen harcias lett valaki! Ha jól tudom pár órája még halott voltál. De úgy tűnik, valaki nagyon szeretné, hogy élj…

– Isten hozott vissza – válaszolta Castiel megrendíthetetlen hittel. – De nem ezért jöttem. Hol van Jamie?

– Mondtam már, hogy nem tudom! – Corwley hangja a mondat végére dühödt ordításba csapott át. Elege volt az egész gyanúsítgatásból, még ha nem is volt egészen alaptalan. És jól tudta, hogy az ordítozás mindig bejön.

Castiel azonban nem engedett. Felemelte a kezét, mire Crowley megdermedt.

– Hé! Mit művelsz? Eressz el, ez nem vicces!

– Nem is viccelek – mondta az angyal és közelebb lépett. Tenyerét Crowley homlokához érintette és átkutatta az emlékeit. Ugyan nem ért hozzá a démon lényéhez, de ez a kontaktus is épp elég volt ahhoz, hogy ne akarja közelebbről megnézni, hogy miből is áll ez a lény.

Másra sem volt jó, amit csinált. Crowley milliónyi emlékei közt sem talált semmi olyan dologra, ami összefüggésbe hozhatta volna a démont Jamie eltűnésével. 

Crowleyt nem lepte meg Castiel kutakodása, felkészült rá, hogy előveszik. Végül is azt a két agyalágyultat is ezért küldte Jamie után – próbált kimaradni az egész sztoriból. De persze a két szerencsétlen nem volt képes rendesen elvégezni a munkáját, és így is kénytelen volt beavatkozni a nagy kockázat ellenére is. Ám végül is sikerült elrejtenie a gondolatait a lányról – büszke is volt magára.

– Nem megmondtam? – kérdezte végül, undorodva az angyal tiszta érintésétől. – Mellesleg száz százalékig biztos vagy abban, hogy Isten hozott vissza…?

Castiel, miután leellenőrizte Crowleyt csalódottan ment el Bobbyhoz és Deanhez, hogy elmondja a fejleményeket. Miután elment, a két vadász arra jutott, hogy Jamie valóban elment és új életet kezdett. Ezek után Dean elbúcsúzott és elindult Lisához, abban reménykedve, hogy a nő befogadja azt a roncsot, akivé vált…

***

Dean elbúcsúzása után pár nappal Bobby ajtaján határozott kopogás hallatszott. Bobby első gondolata az volt, hogy Dean jött vissza – a második Jamie felbukkanása volt. Arra a személyre azonban egyáltalán nem számított, aki az ajtóban álldogált.

Résnyire nyitotta az ajtót, minden eshetőségre egy kősóval töltött fegyverrel készült köszönteni látogatóját. Mikor az ajtóban meglátta az ifjabbik Winchestert, először tátva maradt a szája, majd felkapta az ajtó mellett álló szekrénykéről a szentelt vizes palackot és arcon locsantotta a mosolygó Samet.

– Oké, ezt megérdemeltem – pislogott egyet Sam. – Van nálam kés is – mondta, és előkapta az ezüst tőrt, feltűrte az ingujját és megvágta magát. Fel sem szisszent. – Én vagyok az, Bobby.

– Hogy az istenbe másztál ki onnan? – kérdezte Bobby elképedve.

– Azért ne legyél ennyire szívélyes – mondta Sam viccelődve. – Bemehetek?

Bobby kissé késve, de beengedte a fiút.

– Sajnálom, csak… Hogy a fenébe…?

– Én sem tudom. Valaki vagy valami kihozott onnan, de fogalmam sincs, hogy ki. Talán Isten. Na, és Dean? – nézett körbe fivérét keresve.

– Lisánál.

– Helyes. Nem is kéne zaklatnunk, ha most megjelenek, esélye sem lesz egy jobb életre – mondta a fiú határozottan.

– Jól vagy, Sam? – kérdezte Bobby lassan magához térve. – Úgy örülök, fiam! – Bobby és Sam összeölelkeztek, azonban a fiú hamar kibontakozott belőle. Bobby figyelmét nem kerülte el, hogy valami megváltozott benne.

– Persze – válaszolt Sam vigyorogva.

– Olyan… más vagy.

– Ja, hát azt hiszem senki lelkének nem tesz jót egy dühös Mihállyal és Luciferrel való időtöltés egy bezárt, szűk helyen. De ne aggódj, a lényeg, hogy itt vagyok és nyírhatom a mocskokat. Jamie?

– Elment. – Egy pillanatnyi értetlen csend.

– Ezt meg hogy érted?

– Hagyott egy levelet, hogy nem kér ebből az életből és elment, amíg a temetőben csatáztunk Luciferrel és Mihállyal.

– És ezt elhittétek?

– Nem, Castiel utánanézett Crowleynak, de őt végül kizártuk. Más ötletünk nem nagyon volt.

– Végül is… talán megjött az esze és hallgatott rám – mondta Sam elmélkedve.

– Hogy érted?

– Mielőtt elmentünk, felmentem hozzá, és szóba került, hogy még lenne esélye itt hagyni ezt az egészet és új életet kezdenie. Persze akkor tiltakozott, azt mondta, hogy már akkor nyakig elmerült ebben a világban, amikor meglátta Deant a benzinkúton. Úgy tűnik, rájött, hogy ez nem így van. Bár biztos történt vele valami más is.

– Ami azt illeti… Castiel többször is belenézett a lelkébe és ez valahogy összekapcsolta őket, amikor viszont Cass meghalt, ez a kapcsolat megszakadt. Talán Jamie megérezte, és emiatt döntött így.

– Nem lenne meglepő. Azt hiszem, valami történt kettejük közt. Jamie elég furán viselkedett, mikor bementem hozzá elbúcsúzni… – Sam vigyorgott, aztán hirtelen elkomorult az arca. – Hát most, hogy Cass nem él, már úgy is mindegy.

– Él, ami azt illeti. Engem ő hozott vissza.

– Tényleg? Pedig a szemem láttára robbant szét. Mi történt?

– Azt gondolja, Isten volt.

– Szóval most megint angyal?

– Igen, visszakapta az erejét.

– Ez remek hír! Talán kideríthetné, hogy ki áll az én ügyem mögött.

– Mikor…? – kérdezte Bobby aggódva.

– Nem sokkal utána, hogy lekerültem. Bár az is többnek tűnt a kelleténél. – Sam úgy beszélt mintha valaki másról lenne szó. Bobbynak feltűnt a hűvössége.

– Mire emlékszel? – kérdezte aztán.

– Mindenre – válaszolt Sam egyszerűen.

– És…

– Nem akarok róla beszélni.

***

Miután Crowley bedugta Jamie-t az egyik cellába és levédte az angyalok előtt, az irodájába ment. Fogalma sem volt, mi történt a lánnyal ott, az autó előtt. Nem ő csinálta, ebben az egyben biztos volt. Lehet, hogy nagy fájdalmak érték Jamie Harrist, de nem akkorák, hogy rohama legyen tőle. Az a lány sokkalta erősebb volt, mint azt bárki gondolta volna róla. 

Crowley, ha mást nem is, ezt becsülte benne. Az erejét. Na persze, tartott is tőle, de ezt nem kellett tudnia senkinek. Épp ezért volt szüksége rá. Amíg ő tartja fogva, nem árthat neki, és később talán a hasznára is válhat.

A lány napokig eszméletlen volt, Crowley pedig kezdett türelmetlen lenni. Idő közben Castiel is felbukkant, hogy kutasson Jamie után, Crowley pedig most már válaszokat akart. Nem szerette volna, hogy a lány valami természetfeletti befolyás miatt térjen magához, így kivárt, de nem gondolta, hogy ez ennyire idegőrlő lesz. Általában véve jól viselte a várakozást, kivéve, ha valami fontos dolgot akart megtudni – az volt a gond, hogy minden dolog, amit meg akart tudni, fontos volt, így aztán folyton idegeskedett.

Az alfákkal sem ment eddig sokra – nem mintha olyan régóta kínozná a lényeket a válaszokért. Mindenesetre a várakozás sok stresszel járt, a stressz pedig egy démonnak sem tesz jót. Ugyan ő jól palástolta, mégiscsak sokat stresszelt mostanság. És még ez a lány is szórakozik vele.

Crowley jó néhány nap múlva, mint mostanában oly sokszor, épp Jamie cellájában álldogált már vagy fél órája a whiskyjét kortyolgatva, mikor a lány végre ébredezni kezdett. Alig akarta elhinni, hogy végre eljutnak idáig. Sürgető érzés kerítette hatalmába és az izgalom, hogy hamarosan kikérdezheti.

Jamie érezte, hogy sötétség és nyugalom veszi körül, semmilyen fájdalom nem hatolt még be a tudatába. Igaz, a peremén állt, ezt már fel tudta fogni. De nem tudta, hol van vagy hogy él-e még. Nem emlékezett, hogy honnan indult és hova tartott. Hogy ki volt ő.

Valahol mélyen viszont érezte, hogy valami fontos dolog várja odakint a valóságban. Pedig mennyivel könnyebb volt minden, itt a sötétben. Nem akart felkelni, pedig érezte, hogy információk tolulnak be az elméjébe. Hangok, illatok, érzések.

Érezte, hogy nincs egyedül – valaki figyelte. Érezte a dohos szaggal keveredett whisky illatát, ami körülvette. Érezte a háta alatt a kényelmetlen matracot. Hallotta, hogy az a valaki mellette lélegzik. Lassan, nyugodtan vette a levegőt, de érezte, hogy az a valaki feszülten várja őt.

Érezte, hogy hiányzik valami, és hogy ez a hiány fájdalommal jár, de nem tudta mi az. Nem emlékezett. És nem is akart emlékezni.

Nem sokára érezte a testében lévő fájdalmat is és a sós ízt a szájában. Mintha millió tűvel szurkálták volna. Egyre kijjebb sodródott a tudatlanságból…

Kinyílt a szeme, pislogott párat, de nem látott semmit. Sötét volt, hűvös. Didergősen összerándult, mire nagyot nyögött a belé hasító fájdalomtól.

– Ideje volt, azt hittem már sosem ébredsz fel! – morgott egy hang. Jamie ráemelte a férfira a tekintetét. – Szóval, mi történt? Biztos nem azért ájultál el, mert akkora fájdalmat okoztam.

Crowley ráérősen kortyolt az italából.

– Hol vagyok? – nézett körül a lány. A falról lepergett a vakolat, az ajtó helyett rácsok takarták el a kijáratot. Úgy nézett ki a hely, mintha valami börtön vagy egy elmegyógyintézet lett volna fénykorában.

– Vendégségben nálam – válaszolt a férfi és leült Jamie mellé az ágyra. A lány felhúzta a lábát és a sarokba húzódott, minél távolabb akart kerülni a tőle.

– Nem ártana felfogadnod egy bejárónőt. Eléggé leélték a helyet.

– Ha-ha-ha. Nagyon bátor itt valaki, pedig nem ártana, ha kicsit megválogatnád a szavaid – csevegett Crowley és beleszimatolt az italába, majd ismét kortyolt belőle. – Szóval, mi történt az autó mellett a roncstelepen? – kérdezte nyugodt hangon.

– Te történtél, semmi más – válaszolt Jamie, és próbált érzelemmentes arcot vágni, ám közben megsajdult a szíve.

– Vagy te mondod el, vagy én derítem ki, és az nem lesz túl kellemes.

– Semmi nem történt, ami téged érdekelhet. Egyszerűen nem bírtam a strapát.

– Rosszul hazudsz, kedvesem. Na, halljuk, még mielőtt magam nézek bele a lelkedbe.

A lány mérlegelt, nem volt biztos benne, hogy el tudná rejteni az információt Crowley elől, de hogy el is mondja… azonban azt sem akarta, hogy bárki más kutakodjon a lelkében. Egyáltalán nem akarta, végül elhatározta magát és mielőtt Crowley ismét megszólalhatott volna, kibökte a lényeget.

– Castiel halálát éreztem. Úgy éreztem, kiszakad egy darab a lelkemből.

– Hm, micsoda meglepetés. Szóval belenézett a lelkedbe, és ezáltal összekapcsolódtatok? Most pedig megszakadt a kapcsolat, a halálával. – A démon arcán kaján vigyor terült szét, mikor kimondta a halál szót. Jamie hallgatott és remélte, hogy az arca nem árul el semmit.

– Honnan veszed ezt? – kérdezte Jamie gyorsan. Crowley azonnal látta, hogy a lány ideges lett.

– Találgattam, de úgy tűnik nem is tévedtem olyan nagyot. – Jamie viselkedése azonnal hűvössé vált.

– Mit akarsz? – kérdezte.

– Ne aggódj, idővel megtudod.

– Nem maradok olyan sokáig, te szemét.

Crowley felnevetett, amin Jamie felhúzta magát. Ültéből ugrott neki a démonnak, pedig tudta, hogy semmi esélye. Mindketten a földre zuhantak, Jamie megemelte a kezét, hogy behúzzon a férfinak, az azonban megragadta a lendülő kezet.

– Nem érdemes próbálkoznod sem – vigyorgott Crowley, majd hirtelen felszívódott. A következő pillanatban már Jamie fölött állt. A lány feltápászkodott a padlóról és visszaült az ágyára.

– Mi a fenét akarsz tőlem? – kérdezte ingerülten, majd lángoló tekintettel a férfira pillantott. 

– Az érdekel, ami téged is, kedvesem. Hogy mi a fene vagy!



* a Supernatural című sorozat ötödik évadának 22., ’Swan Song’ című részének átirata, saját feldolgozással :)