2013. május 4., szombat

8. rész

Sziasztok!

Bocsi a kései frissítésért, de nem értem rá :) De most itt van, az első dalt kicsit későbbre raktam be, majd érteni fogjátok miért. Érdemes elindítani mindkettőt szerintem ;-) A Links menübe bekerült egy új blogcím, aminek a leírását később bővítem, ha minden igaz :) A bétázásért továbbra is Katának jár a köszönet. Jó olvasást az új részhez, kritit szívesen fogadok ;-) Puszi :*





8. rész


Jamie valóban nekiesett a tanulásnak, de este, mielőtt elaludt volna, egyre csak Sarah-n és a beszélgetésükön járt az esze. Rájött, hogy Sarah-nak igaza van: az apja valóban jó ember volt, és a halála közeledtével is tisztában volt – azonban ez nem jelentette azt, hogy ne kerülhetett volna a Pokolra, hiszen mégiscsak harcolt Vietnámban, és embereket ölt akaratán kívül is, emellett pedig biztos Isten sem nézett el.

Most már igazán nem tudta, hogy mit higgyen, csak abban volt biztos, hogy miután végzett ebben az iskolában, továbbtanul és talán még Deanéket is felkeresi, hogy kicsit több dolgot megtudjon a világukról – az ő világáról. Castielt továbbra sem merte kifaggatni arról, hogy vajon mi lehet az apjával, de a remény tovább nőtt benne, miután beszélgetett Sarah-val, és az elhatározás is, hogy felhagy a pszichológiával. Hamarosan elnyomta az álom, fejében egymást kergették a képek. Másnap ugyan fáradtan ébredt, de aznap legalább nem agyalt az élet nagy kérdésein, és ennek igazán örült.

Ezek után napokig sikerült türtőztetnie magát, és egyszer sem jutott eszébe Castiel vagy a Winchester fivérek. Teljes gőzerővel készült a vizsgáira, és nem engedte meg magának azt a luxust, hogy holmiféle Isten katonáin járjon az esze. Kis idő múlva ismét visszatért az érzés, hogy minden csak álom volt, de aztán elkapta Sarah egy-egy méregető pillantását, és tudta, hogy az angyallal való találkozása nem egy illúzió volt.

Ilyenkor mindig behunyta a szemét egy pillanatra, és megpróbálta törölni a feltörő rossz érzéseket magában, amiket Sarah furcsa pillantása okozott, és miután ez sikerült neki, újra kinyitotta a szemét, majd visszatért ahhoz, amit épp csinált.


A napok teltek-múltak, és a lányt semmi sem zavarta meg a tanulásban az utolsó vizsgáira. Sem furcsa, földöntúli hangok, sem nemrég a Pokolból visszatért férfiak. Az éjszakái meglepően nyugodtan teltek el, minden nap végkimerülésig hajtotta magát, hogy úgy érezze, tud valamit a tételekből. Olyan fáradt volt agyilag, hogy amint a párnájához ért a feje, már aludt is.

Egyik éjszaka aztán valami megváltozott.

Miután elnyomta az álom, egy furcsa sziklaszirten találta magát, alatta a sötét, háborgó tenger hullámai verdesték a köveket. Vihar dúlt, zuhogott az eső, az éjszakában úgy tűnt, mintha sötét, alattomos árnyak bújnának meg a széltépkedte fák között. Furcsa módon mégsem félt, sőt, a körülötte óriási robajjal járó vihar szöges ellentéte volt annak a nyugalomnak, amit érzett magában.

Viszont nem tudta, mit keres itt, és hiába nézett körül, semmilyen jel nem mutatott rá ottlétének okára. Nem mozdult, várta, hogy történjen valami, de azon kívül, hogy a pizsamájában bőrig átázott, semmi sem változott. Nézte a tenger vad hullámait, amik néha kéken villantak a tömény feketeségben.

Úgy tűnt már, hogy órák óta áll ott, mikor végre történt valami. Hirtelen úgy érezte, van vele valaki, azonban mikor körülnézett, senkit sem látott. Épp az erdő felé nézett, mikor egy ember alakja tűnt fel az ágak között. Szinte világított, annyira kitűnt onnan, és mégis, mintha odatartozna, mintha a környezet szerves része lenne.

Egyre közelebb ért, de Jamie nem tudta kivenni az arcát, sem azt, hogy milyen ruhát visel. Annyira jött csak rá, hogy férfi. Aztán hirtelen megvillant valami világos, a férfi kabátja. Jamie ekkor jött rá, hogy Castielt látja.

Méterekre állt tőle, a fák között, ő mégis tisztán látta még a ragyogóan kék szemeit is. Közeledett, a következő pillanatban pedig már ott állt előtte. A vihar semmilyen hatással nem volt rá, a haja és a kabátja is száraz volt, és makulátlanul tiszta, annak ellenére, hogy az imént még a fák között volt.

– Sokáig tartott, mire rád találtam – szólalt meg mély hangján.

– Hol vagyunk? – kérdezte Jamie, mert ő továbbra sem jött rá, hogy mit takarhat a hely.

– Az álmodban.

– Igen, arra én is rájöttem… de… mégis mit jelenthet?

– Ezt csak te tudhatod. Te generáltad.

– Aham. – Jamie egy elhúzódott pillanatig belebámult Castiel szemeibe, mikor valami furcsát vett észre. Jelenésnek mondta volna, mert csak pillanatokra tűnt fel – füstszerű volt, szinte áttetsző. Castielre nézett, majd vissza az árnyra. Ekkor ismerte fel benne az apját. Az angyal odafordult, összeszűkült szemmel figyelte a mostanra alaktalanná vált füstöt.

– Mi volt az? – kérdezte, Jamie rápillantott.

– Az apám.

– Értem. Beszélnünk kell.

– Igen, tudom, különben nem lennél itt. – A lány pillantása a füstalakon időzött, úgy válaszolt Castielnek. – Miért álmomban jöttél el? – nézett a férfira.

– Mert egyébként túl körülményes és feltűnő lenne.

– Nem emlékszel, mit mondtam erről?

– De, igen, kristálytisztán, de most nincs időm arra, hogy ébren keresselek fel. Bár így is sokáig tartott, mire idetaláltam.

– Ezt hogy érted?

– Egy vihar közepén vagyunk, a te gondolataid viharának közepén. Körülvett téged, beburkolt és elrejtett előlem olyannyira, hogy percekig tartott, mire megtaláltalak.

– Hm, ez furcsa. Biztos, hogy én csináltam?

– Más tudatot nem érzek a tieden kívül.

– Mi történt? – kérdezte a lány.

– Rájöttem, ki gyilkolta a testvéreimet. – Castiel teljes mértékig érzelemmentes hangon mondta ezt, Jamie mégis eltátotta a száját döbbenetében. Aztán összeszedte magát és kérdezett:

– Oh. És sikerült elkapni a tetűládát?

– Nem tudok róla, hogy…

– Hé-hé! Nem szó szerint gondoltam! Szóval, ki volt?

– Uriel – válaszolt Castiel, miközben a csuromvizes Jamie-t nézte, és hallgatta a hirtelen feltámadt csendet a korábban dúló vihar helyett. A lánynak valószínűleg fel sem tűnt, hogy a vihar magjában vannak, és mélységes csend honol körülöttük.

– Uriel… olvastam már róla – mondta a lány. – Egy arkangyal, nem? Egy kerub… – Jamie hirtelen elhallgatott, mikor a pillantása Castiel arcára tévedt. Az angyal halványan mosolygott. Jamie szája pedig tátva maradt. – Min mosolyogsz? – bökte ki végül.

Castiel arcáról lehervadt a mosoly.

– Nektek, embereknek, szokásotok minden angyalt felruházni valamivel, amiről azt gondoljátok, hogy hozzá tartozik.

– De van alapja, nem?

– Többsége csak kitaláció. Uriel is Isten katonája… – Castiel egy pillanatra elhallgatott, majd hozzátette: – volt. Specialista, egy végrehajtó.

– Végrehajtó? Ez mit takar?

– Épp azt, amire gondolsz. Isten parancsára cselekedett, mindent megtett…

– Amíg el nem árulta őt, és meg nem halt.

– Így van.

Hallgattak egy ideig, és a lány azon gondolkodott, hogy feltegye-e a kérdését, ami akkor merült fel benne, amikor Castiel beszélt, és ahogyan beszélt. A lány gyanította, hogy ezt a minimális hangulatváltozást nem vette volna észre az angyalon, ha ébren vannak, és ez egyidejűleg kíváncsivá is tette.

Nem értette, hogy mitől lehet ez a képzeletbeli szál, ami szerinte összekötötte őket. Ismét felvillant előtte, mint valami ezüstösen csillogó fonál. Furcsa volt, ahogyan megjelent a képzeletében, az érzésekkel együtt, amit magával hozott.

– Te ölted meg? – kérdezte meg végül, elvágva a gondolatai menetét.

– Nem, Anna tette – válaszolta a férfi a szokásos érzelmektől mentes hangján.

– Anna?

– Ő is egy angyal. Egy bukott angyal.

– Oh. Sajnálom, ami történt.

– Áruló volt, és önbíráskodó.

– A testvéred.

Castiel nem szólt. Jamie pedig látta, hogy ez mit indított el a férfiban. Szinte látta a szemében.

– Sajnálom, nem akartam felkavarni a dolgokat – mondta gyorsan, de már késő volt.

– Most mennem kell – szólt az angyal és felkészült a távozásra, de Jamie megállította.

– Várj! – szólt, és megfogta a karját. Castiel ránézett, Jamie pedig egy pillanatra megijedt az üres tekintettől. Tapasztalta már ezt az angyalnál, most mégis egészen másként hatott rá. Gyorsan elűzte a feltörő rossz érzést, és nem kapta el a tekintetét. – Kérlek, ne haragudj rám. Nem akartam semmi rosszat.

Castiel hallgatott, de Jamie érezte az enyhülést és ez valahogy többet ért.

– Ideje indulnom.

– Rendben – mondta a lány, de nem eresztette el a férfi karját. – Mit csináltál velem? – kérdezte halkan.

– Nem értelek.

– Hát ez az. Csak az a baj, hogy én sem magamat.– A lány eleresztette a férfi karját. – Viszlát, Castiel!

Az angyal fürkészve nézte egy pillanatig a lányt, majd bólintott és köddé vált, mintha sosem járt volna ott. Jamie körül ismét feltámadt a vihar, majd belemerült az öntudatlanságba.


***

Mikor másnap felébredt, Jamie agyából teljesen eltűntek a tegnap éjszaka történtek – csak alkalmanként, déja vu formájában merültek fel benne. Ilyenkor mindig azzal az érzéssel küzdött, hogy valami fontosról feledkezett meg, de sosem tudta elkapni az érzést, hogy eszébe jusson más is. Hamarosan még ezek a pillanatnyi gondolatok is elmúltak, miközben ő a tanulással és a rohamosan közeledő vizsgákkal foglalkozott.

Mikor végre leállamvizsgázott, és előrehozottan le is doktorált, olyan nyugalom szállta meg, hogy még maga is meglepődött. Az azt követő bulizás alkalmával pedig igazán fesztelennek és felszabadultnak érezte magát. Ez után jött csak rá, hogy milyen nagy teher nehezedett is a vállára a vizsgákkal, a doktorátussal és az egész iskolával, arról nem is beszélve, amit nemrég megtudott és megtapasztalt.

Furcsa volt az egész történet, de az volt a legfurcsább, hogy ezt az egész dolgot milyen nyugalommal kezelte – nem volt számára olyan hihetetlen, mint amilyennek lennie kellett volna –, és igazából ez rémítette meg, nem pedig a tudás, aminek a birtokába jutott.

Most, hogy letudott minden iskolával kapcsolatos dolgot, végig tudta gondolni az elmúlt egy évet és a vele történteket, de cseppet sem érezte soknak. Természetesnek és mindennaposnak vette, hogy léteznek gonosz lények, amik végezhetnek az emberrel. Mostanra még Isten létezésével is megbékélt, annak ellenére, hogy továbbra sem értett egyet a „módszereivel”, ahogyan a világ dolgait intézte. De talán csak neki nagyok az elvárásai, és Isten nem azért hagyja, hogy megtörténjenek a szörnyűségek a világban, hogy jót szórakozhasson, hanem valami egészen más oka van rá, amit ő, emberként nem érthet meg.

Úgy döntött, hogy hagyja, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak, és megvárja, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie.

A nyár elején Sarah elment pár napra hozzájuk, Delphibe, és remekül érezték magukat. Persze, előfordult néha, hogy Jamie meg tudta volna fojtani barátnőjét, amiért az mindig azzal fárasztotta, hogy mondjon le az őrültségéről ezzel az új iskolával, és inkább helyezkedjen el a szakmájában, de ez szerencsére csak ritkán fordult elő, így senkinek nem esett nagyobb baja néhány párnacsatányi viaskodásban szerzett „harci seben” kívül.

A lány ilyenkor mindig úgy érezte, hogy visszatért gyermeki énjéhez, és maradéktalanul boldognak érezte magát.

Aztán a hét végén, mikor ő az ablakon beáramló napsütésre ébredt egy egészen meglepő dolog történt, amire egyáltalán nem számított.


Mosollyal az arcán ébredt – valami igazán kellemeset álmodott, de arra nem emlékezett, hogy pontosan mi is volt az. Lassan nyitotta ki a szemét, hogy hozzá tudjon szokni a besütő napfényhez. Nyújtózott egy igazán jóízűt, és még lustálkodott egy kis ideig. Próbálta kihasználni ezt a kevéske időt, amíg nyugalom van, és Sarah sem próbálja minden áron kiugrasztani az ágyból. Meg is lepődött rajta, hogy még nem verte fel, pedig a Nap állásából ítélve már jócskán elmúlt nyolc óra is.

Lassan felült az ágyon és belemosolygott a napfénybe, ami rendszerint boldogsággal töltötte el. Szerette az esőt is, de a fényt valahogy mindig sokkal közelebb érezte magához. Felkelt az ágyból, és az ablakhoz sétált, hogy kinyissa azt.

Egy pillanatig még ott maradt, és magába szívta a beáramló friss levegőt, csukott szemekkel élvezte ezt a szép, nyári délelőttöt. Aztán egy furcsa hang zavarta meg, amit már jól ismert.

Meglepve nyitotta ki a szemeit és a hang irányába fordult.

– Castiel – szólt, mikor meglátta a látogatóját. – El kell menned! – mondta, arra gondolva, hogy Sarah bármikor betoppanhat.

– Beszélnünk kell – mondta az angyal. Jamie oda sem figyelt a szokatlan hangsúlyára.

– Így van, de nem most – ellenkezett.

– Nem várhat – szólt Castiel.

– Sarah bármelyik pillanatban feljöhet, és ha itt talál…

– Nem fog feljönni.

– Mit csináltál vele? – kérdezte a lány vádlón.

– Alszik – válaszolt a férfi, minden sértettség nélkül.

Sarah az ágyra pillantott, ahol Sarah-nak kellett volna feküdnie.

– Szóval alszik – kezdte. – És mégis hol? Mert hogy itt nem, az is biztos.

Castiel nem válaszolt, Jamie-nek pedig volt egy olyan sanda gyanúja, hogy megint álmodik.

– Miért nem olyankor jössz, amikor alkalmas? Rengetegszer előfordul, hogy teljesen egyedül vagyok – mondta.

– Fontosabb dolgok is vannak annál, mint hogy eleget tegyek a vágyaidnak.

Jamie szeme összeszűkült.

– Aha. Ez most szarkazmus akart lenni? Mert akkor még gyakorold.

– Ez egy tény volt. Nem érek rá ilyesmikkel foglalkozni.

Jamie még az előbbinél is szűkebbre húzta a szemét – nem értette, mi történik. Úgy tűnt, hogy Castiel kezd megnyílni, erre most épp olyan lett, mint amikor megismerte, és úgy viselkedett vele, mintha ő, Jamie mit sem érne, porszemként létezne egy nálánál jóval nagyobb gépezetben.

Tudta, hogy ez így is van. Ő semmi sem volt egy angyalhoz, vagy akár Istenhez képest, viszont ezt eddig nem éreztették vele. Az bántotta leginkább, hogy éppen Castiel viselkedik vele így.

– Mi ütött beléd? – kérdezte, aztán rájött, hogy a kérdését nem így kellett volna feltennie. De Castiel nem válaszolt. – Mit tudtál meg? – tette fel az újabb kérdést, közben azt remélte, hogy az angyal amiatt viselkedik furcsán, amit megtudott.

– Nem ezért jöttem – válaszolt Castiel, és a következő mondatával összetörte Jamie reményét is: – Többet nem találkozhatunk.

A lány egy röpke pillanatig hallgatott, és próbálta feldolgozni a hallottakat. Majd alig hallhatóan megszólalt:

– Tessék? De hát mégis miért?

– Mert nem helyes. Itt a vége, rájöttem, mit kell tennem.

– Rájöttél. Ki tömte tele az agyad?

– Túl közel kerültem hozzátok, emberekhez, és ez nem helyes. Elárultam Atyámat, és most… Vissza kell térnem hozzá, hogy ismét részesüljek az ő kegyelmében.

Jamie szája tátva maradt, ahogyan hallgatta Castiel túlbuzgó szónoklatát. Látta rajta, hogy el is hiszi, amit mond.

– Komolyan beszélsz – mondta ki hangosan is megállapítását a lány.

– Rájöttem, hogy mi a feladatom, és semmiképp nem az, hogy titeket, embereket pátyolgassalak. Ha rájöttek, ki is vagy, eljön hozzád az egyik testvérem, hogy tájékoztasson. Én nem leszek elérhető számodra, ne is keress.

– Ezt mégis hogy képzeled?! – fakadt ki a lány csalódottan. – Nem jöhetsz ide azzal, hogy hibáztál, amikor szóba álltál velem, és, hogy soha többé nem hívhatlak. Nem mehetsz csak így el! Miattad kerültem ebbe a lehetetlen helyzetbe, te mondtad, hogy rá kell jönnünk, mi vagyok. Nem fogom engedni, hogy más, valami idegen istenverte angyal tegye azt velem, amit korábban te tettél!

– Igazán sajnálom, Jamie! De ennek így kell lennie. Az Úr akarata.

– Az Úré? – kérdezte a lány hitetlenkedve. – Ezt ő mondta? Így, szemtől-szemben?

– Mennem kell.

– Sejtettem. Dehogy beszéltél te vele! Csak megijedtél és most menekülnél.

Castiel nem törődött a lány szavaival és dühével. Jamie észrevette rajta, hogy távozni készül, és ő döbbent meg a legjobban, amikor pillanatok múlva is ott állt előtte.

– Mit művelsz? – kérdezte Castiel szikrázó szemekkel. – Engedd le a falat!

Jamie értetlenkedve nézett a férfira.

– Miféle falat?

– Amibe ütköztem, mikor megpróbáltam kilépni az álmodból.

– Fogalmam sincs, miről beszélsz, nincs ott semmiféle fal.

– Ne várd meg, hogy elveszítsem a türelmem – szólt a férfi vészjóslóan. Jamie érezte, hogy az angyal komolyan gondolja, amit mondott, de cseppet sem ijedt meg, viszont továbbra sem értette, hogy mit csinált, amitől a férfi nem tudott elmenni.

– Miért, mit teszel? Megölsz? Szerintem túl fontos vagyok én ahhoz.

– Engedd le a falat.

– Nem engedhetem le – szólt a lány, miközben Castiel közelebb ment hozzá. – Mivel nem tudom, hogy milyen falról beszélsz.

Castiel közben egészen közel került hozzá, és a lány arcát fürkészte.

– Valóban nem tudod, mi történt?

– Nem – válaszolt a lány, állva a férfi pillantását.

– Ez esetben, nagyon sajnálom.

A lány a következő pillanatban látta, ahogyan Castiel keze felemelkedik, egyenesen őfelé, ám mielőtt hozzáért volna, a férfi keze megállt a levegőben. Castiel elkerekedett szemmel pillantott a lányra.

– Hogyan…

– Mégis, mit képzelsz?! Képes lennél megtenni, csak hogy szabadulhass? Nem hiszem, hogy rászolgáltam volna.

– Hát nem érted? Tévesen cselekedtem, amikor veletek, emberekkel kezdtem el barátkozni, ki kell engesztelnem…

– Nem, nem kell kiengesztelned senkit! Ne legyél már ilyen beszűkült, a francba is! Nyisd ki a szemed!

– Kinyitottam a szemem, épp ezért látom már, hogy hibáztam!

– Ez nem igaz, Castiel! Biztos vagyok benne, hogy valamit nagyon félreértettél. Ki mondta neked, hogy hibáztál?

– Nem kellett mondania senkinek, jól tudom, hogy rosszat cselekedtem, amikor közel engedtelek magamhoz titeket, embereket.

– Ez ostobaság! Miért lenne ez hiba?

– Mert elvakít. Nem látom meg tőle az igazán fontos dolgokat.

– Mégis milyen dolgokról beszélsz?

– Ezt te nem értheted. Engedj elmennem!

– Beszélj, Castiel, mert addig úgysem eresztelek! Mégis mi történt?

Castiel nem szólt. Jamie azt hitte, hogy itt fognak malmozni a végtelenségig: tartotta magát az elképzeléséhez, hogy nem ereszti el, amíg az nem beszél. Végül csípőre tette a kezét, mint az anyja régen, amikor rosszat csinált.

– Gyerünk, Cass! Hamarabb szabadulsz, ha elárulod, hogy mi a fene történt.

– Itt nem jó, meghallhatnak.

A lány keserűen felnevetett.

– Nem engedlek el, hiába próbálsz kibújni. Nem megyünk innen sehová. – Jamie úgy döntött, többet nem szól. Fogta magát, leült az ágyára és onnan nézte az angyalt – úgy tűnt, órákig. Jamie hamar megunta a dolgot, pedig tudta, hogy csak másodpercek teltek el a valóságban.

– A francba, Cass, ne légy ilyen makacs!

Az angyal szemei a lányra villantak.

– Te nekem ne parancsolgass – szólt végül fenyegető hangon. – Makacsság? Az életemmel játszom, ha beszélek.

– Úgy? Hát akkor ne beszélj… mutasd meg. Mint amikor megmutattad, hogy Sam mit művel…

Castiel szemei elkerekedtek a döbbenettől, Jamie azonban még nála is jobban ledöbbent.

– Mi a fene? Ezt meg honnan tudom? – Ekkor esett a pillantása a férfira, aki ugyanúgy le volt döbbenve, mint ő. – Te csináltad? – kérdezte elhűlve. – Mégis miért?

– Nem kell magyarázkodnom. Nem egy embernek.

– Ó, fejezd már be!

– Oda akartál menni, ezt nem engedhettem!

– Tessék? Nem a te jogod eldönteni, hogy hová mehetek, és hová nem!

– De igen, ha kockáztatod a cél elérését.

– Miféle cél?

– Az Apokalipszis eljövetele…

– Mi van?

– El kell jönnie, és nem állíthatjuk meg. Lucifernek ki kell szabadulnia, az utolsó pecsét pedig Lilith halála lesz.

– Castiel, hallod te magad? Emberek haláláról beszélsz!

– Ezt te nem értheted!

– Akkor magyarázd el.

– Ez az Úr akarata, így kell lennie!

– Miféle maszlag ez? Isten biztos nem akarná ezt, azt mondtad, Isten szeret minket, akkor miért hagyná, hogy ilyen pusztulás söpörjön végig?

– Mert ezután eljön a Menny, itt a Földön.

– A Menny? Hogyan?

– Vége lesz a szenvedéseiteknek, nem lesztek többé boldogtalanok, nem lesz több fájdalom.

– Te miről beszélsz? A rossz nélkül nem lehet jó sem! A szenvedés hozzátartozik az élethez! Ha nem szenvedsz, hogy tudnál bárminek örülni? Castiel, ez nem jó!

– Olyanok lesztek, mint mi!

– Mint az angyalok? Én nem akarok olyan lenni, mint te! Csak egy báb vagy, aki nem gondolkodik, hűen követed egy olyan isten parancsait, akit nem is ismersz. Kösz, de én nem akarok olyan lenni, mint ti. Castiel, meg kell ezt akadályoznod!

– Nem lehet, neked sem. Ne is próbálj beszélni a Winchester fivérekkel.

– Mi lett veled? Azt hittem…

– Mennem kell, most eressz el. Elmondtam, amit akartál.

– Castiel. – Jamie felállt és az angyalhoz lépett. – Kérlek, ne tedd ezt. Érezned kell, hogy ez rossz!

– Érzelmek… már mondtam…

– Tudom, hogy benned van, te magad mondtad ezt is. Nem akarhatsz ilyen lenni… kérlek! – Jamie könyörgött. Sose gondolta volna, hogy ilyesmi megtörténhet, de tudta, hogy észérvekkel már nem tud hatni rá. A lány felemelte a kezét, hogy megérintse. A férfi szeme a kezére villant, majd a tekintetébe fúrta a sajátját. Jamie csak ürességet látott.

– Mit tettek veled? – kérdezte, és lehullott a keze maga mellé.

– Megmutatták, mi a helyes.

– Nem… Nem engedhetem. – Jamie megfogta Castiel kezét, és a hüvelykujjával végigsimított a kézfején. – Érzed ezt? Mondd, hogy nem tölt el jó érzéssel.

– Megölnek… – A férfi hangja rekedt volt, és a lány egy pillanatra meglátta a szemében a rettegést.

– És félsz? Az is egy érzelem, Castiel. Segítened kell. Milliók fognak meghalni, ez nem helyes.

Jamie eleresztette az angyal kezét. Ekkor Castiel meghallotta társai sürgető hívását és kérdéseit, hogy hol volt eddig.

– Mi történt? – kérdezte Jamie, mikor meglátta Castiel szemében a zavart.

– Nem… nem tudom. A testvéreim mostanáig kerestek… – Castiel a lányra pillantott. – Te voltál… – mondta, amikor rájött.

– Micsoda?

– A fal. Olyan erős, hogy se ki, se be nem juthatott senki, még a gondolatok sem.

– Ezt én csináltam? De hogyan?

– Még nem találkoztam ilyen erővel ezelőtt.

– Ez mit jelent?

– Ideje mennem.

– Várj! – Jamie a férfi szemeibe nézett. Castiel nemet intett a fejével, de a szemében egészen más látszott. Jamie kissé megnyugodott, aztán látta ahogy az angyal köddé válik.

6 megjegyzés:

  1. Szegény Cas! Remélem Jamei tudott hatni rá. Nagyon jó volt, várom a folytatást. Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Ha sikerül befejeznem a fejezetet szombaton lesz friss ;-)

      Törlés
  2. Hűha, nagyon szuper lett ez a fejezet! Remélem Jamei tudott hatni Castiel-re! Nekem nagyon tetszett, gratulálok és sok sikert a folytatásho!
    Üdv,
    Annette Black

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! a kövi fejezetben megtudjátok :) Köszi, hogy írtál ;-) puszi

      Törlés
  3. Ejha... Még majdnem sírtam :'( ( de tényleg :D )
    You're awesome!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húha! Elhiszem, remélem egyszer ezt az érzelemkinyilvánulást is sikerül elérnem egy elkövetkezendõ fejezet által :) Köszi, hogy írtál :*

      Törlés