2013. április 20., szombat

6. rész

Éés megjöttem :) Az előzetes javítást köszönöm Katának, az utólagos átnézést Ostikának (hihetetlen módon nem talált hibát :o). Videót most nem tudtam beilleszteni, mert kicsinek találta a blog, de linket azért találhattok, ami a dalhoz vezet :) Jó olvasást, annak is, aki még nem olvasta belőle az új részletet ;-) Jah, a facebookon is megtaláltok: Turn Into World


6. rész

Foo Fighters - Wheels

– Te direkt szórakozol velem? – kérdezte Jamie már a szobája közepén állva. – Megmondtam, hogy ne csinálj többet ilyet! 



– Azt gondoltam, hogy a mögötted állást ne csináljam. 

– Arra gondoltam, hogy semmi meglepőt és szokatlant, érted? Legalább szólhattál volna előbb. 

– Sajnálom. 

– Sajnálhatod is… Mindenesetre, attól még nagyon tuti volt – vigyorgott a lány. 

– Furcsák vagytok ti, emberek. 

– Furcsák vagytok ti, angyalok. – Jamie elhúzta a száját, hogy titkolja, mennyire jól szórakozik. 

– Csak számotokra. 

– Mi is csak a számotokra. 

Castiel nem szólt. 

– Oké, akkor ezt meg is dumáltuk. Most mit csinálunk? 

– Feküdj hanyatt, és vegyél valamit a szádba, amire ráharaphatsz. 

– Ráharapni? Mégis minek harapjak rá bármire is? 

– Hogy ne a nyelved harapd el. 

– A… nyelvem…? Mégis miért harapnám el a nyelvem? – kérdezte a lány, annak ellenére, hogy nagyon is jól tudta a választ. 

– Mert fájni fog. 

– Az egyetlen mondat, amit nem akartam hallani. Inkább felejtsük el, oké? Nem akarom tudni, hogy igazából ki vagyok. 

– Nem tart sokáig. Tudnom kell, ki vagy. 

– Neked? Azt hittem, az egészet miattam csináljuk. 

– Ha áruló van közöttünk, arról tudnom kell, és ez a legegyszerűbb módja, hogy megtudjuk. 

– Neked lehet, hogy egyszerű, de nekem kell kiállnom a fájdalmat. 

– Nem csak számodra lesz fájdalmas. 

– Valóban? Akkor hajrá! – válaszolt Jamie, de nem gondolta komolyan. Castiel azonban teljes mértékben komolyan vette: levette a ballonkabátját, a zakóját és feltűrte az inge ujját. 

– Hé-hé-hé, mégis mit művelsz? 

– Felkészülök. 

– Nem is értem miért lepődöm meg rajta, hogy nem érted az iróniát. Megmondtam, hogy nem csinálom! 

– Kényszeríthetlek is, de az sokkal kellemetlenebb lesz. 

– Igazán? Még ennél is jobban? Nem tudom, miért lenne kellemetlenebb a fájdalomnál, ami érni fog. 

– Nem is kell értened. 

– Nem tudlak meggyőzni, igaz? 

– Igaz. 

– Remek. – Jamie összecsavarta az egyik pólóját, majd ráharapott, és felfeküdt az ágyra. Castiel mellé lépett, mire Jamie kikapta a pólót a szájából. 

– Remélem, legalább megpróbálsz kíméletes lenni. 

– Azzal nem jutnánk sokra. 

– Tudod, hazudhattál volna… – Castiel nem válaszolt, Jamie megingatta a fejét, majd visszatette a pólóját a szájába és behunyta a szemét. 

Ahhoz foghatót pedig – ami ez után történt –, még soha életében nem érzett. A fájdalom csak néhány másodpercig tartott, és az egész testét elborította, de azon nyomban jött is rá a gyógyír, és ez volt az igazán hihetetlen. Mert olyan gyönyörűséget még soha az életében nem tapasztalt, igazi extázis volt ez a számára, és még annál is több. 

És mikor véget ért, olyan mélységesen szomorú lett, hogy azt gondolta, hogy ezek után soha többé nem lesz boldog, és nem is lesz már ugyanaz az ember, mint azelőtt. 

Lassan kinyitotta a szemét, és oldalra fordította a fejét. Castiel az ágy mellett térdelt, döbbent kifejezéssel az arcán. Jamie meglepetten nézett rá: eddig nem sokszor látta, hogy a férfi arcán bármilyen érzelem is játszott volna. 

– Igazán kíméletes voltál – mondta a lány szinte suttogva, erre Castiel felnézett. Mintha csak most tért volna magához, hirtelen felállt és visszavette a ruháit. – Mit tudtál meg? 

– Semmit – mondta az angyal rezzenéstelen arccal. – Most mennem kell. 

– Hé! Nem mehetsz csak úgy el, mindenféle magyarázat nélkül! Ezek után nem! Azonnal mondd el, hogy mi történt! – Jamie felült. 

– Nem tudom! 

– Hazudsz! Láttam az arcodat. Valami történt, és el kell mondanod, mi volt az! 

– Te is érezted, nemde? Ennél többet én sem tudok mondani. 

– Akkor miért voltál úgy ledöbbenve? 

– Mert még soha nem éreztem hasonlót. 

– Ezek szerint nem vagyok egyedül. Úgy érzem, soha többé nem lehetek már boldog. 

Castiel bólintott. 

– Mit gondolsz, elmúlik? 

– Nem tudom. Nem ennek kellett volna történnie. Valamit rosszul csináltam. 

– Mit? 

– Nem tudom. Működnie kellett volna. 

– Talán nem te rontottad el. Talán azért van, mert én vagyok más, mint a többi ember. Hiszen épp te mondtad, hogy odafent nem tudnak rólam semmit, nem is létezem, a szüleimnek elvileg sosem lett gyereke. És nézd csak, mégis itt vagyok. Ez csak jelenthet valamit. De a lelkem ugye azért megvan? 

– Igen. 

– Na, és milyen? 

– Amilyennek egy léleknek lennie kell. 

– Ez gondolom, nem magyaráz meg semmit – szólt a lány és kiment a konyhába, hogy töltsön magának egy kis vizet. – Azt hiszem, már jobban vagyok – mondta, miután visszaért a szobába. – Te hogy érzed magad? 

– Jól vagyok. 

– Ülj le. Mesélj nekem kicsit. Hogy vannak a Winchester fivérek? 

– Nem tudom – válaszolt a férfi, de állva maradt. 

– Hogy-hogy? Nem szoktál velük beszélni? 

– De igen, azonban nem a hogylétük felől szoktam érdeklődni. 

– Legközelebb megkérdezhetnéd. – Castiel nem szólt semmit. – Na és ti, angyalok? 

– Hat testvérünk meghalt – válaszolt a férfi nyugodt hangon.

– Meghalt? – döbbent le Jamie – De hát hogyan? Azt hittem, ti soha nem haltok meg.

– Megölték őket.

– Mégis ki tenne ilyet? És hogyan? – Jamie megijedt a hírtől, hogy az angyalok sem halhatatlanok. Mert az oké, hogy van néhány bukott angyal, mint Lucifer, de hogy meg is lehet ölni őket, az teljesen abszurdnak tűnt.

– Nem tudom.

– Sajnálom, Castiel!

– Most mennem kell.

– Kérlek, szólj, ha megtudtad, ki a gyilkos.

– Viszlát.

– Viszlát, Castiel!


***


Jamie lerogyott az ágyra, két kezébe hajtotta a fejét. Sokkal jobban volt már, de mégis annyira üresnek érezte magát. Magányosnak, úgy érezte, hogy már azok sincsenek, akik eddig szerették. A fejével tudta, hogy ez nincs így, de az érzéseiben egyáltalán nem volt ennyire biztos. Minden összezavarodott benne, és nagyon utálta, hogy ez történik vele. Utálta magát, amiért azon a bizonyos napon követte Deant, mert ha nem tette volna, most nem érezne így. Minden úgy folytatódott volna, ahogy addig. Másfelől viszont így nem ismerné a Winchester fiúkat és Bobbyt. Meg Castielt. 

Igazán megkedvelte az angyalt a furcsa viselkedése ellenére is, és úgy érezte, valami összeköti vele. Egy szál, ami láthatatlanul ott lebeg közöttük, de nem tudta mi az, hogy honnan ered, és miért. Nagyon érdekesnek találta, hogy milyen hamar összebarátkozott ezekkel az emberekkel, pedig nem volt épp egy barátkozós fajta, sok idő kellett neki, hogy ennyire megbízzon valakiben, hogy megkedvelje. És mégis: velük úgy ment, mintha évek óta barátkoznának, ismerkednének, tartanák a kapcsolatot. 

Hanyatt dőlt az ágyon, megpróbált aludni, de egyáltalán nem sikerült, rosszul volt, fájt neki. Egyedül volt, és most szüksége lett volna rá, hogy mellette legyen valaki. Az anyja viszont túl messze volt, Sarah meg mostanság olyan ritkán találkozott a barátjával, hogy nem akarta zavarni. Most nem.

– Castiel – jutott eszébe, és csak későn vette észre, hogy hangosan is kimondta a nevét.



– Miért hívtál? – Jamie hirtelen felült, és a hang irányába fordult.

– Sajnálom… – mondta halkan. Aztán folytatta „most már úgy is mindegy” alapon. – Csak rosszul vagyok.

– Hogy érted?

– Most nem megy… nem bírok egyedül maradni. Ha van egy kis időd… megtennéd, hogy itt maradsz velem kicsit? Nem kell beszélgetnünk, csak legyél itt, kérlek.

Castiel hirtelen eltűnt, Jamie pedig lemondóan sóhajtott. Épp visszadőlt volna az ágyra, mikor ismét megjelent.

– Oh… Azt hittem nem jössz vissza.

– Csak szólnom kellett, hogy nem leszek elérhető egy ideig.

– Szólni? Kinek?

– Az egyik társamnak.

– Értem. Köszönöm… Ez… igazán kedves tőled. Tudom, hogy most más gondod is nagyobb ennél.

– Nem értem.

– Mit?

– Hogy miért vagyok itt. Valami történhetett, miközben a válaszok után kutattam.

– Úgy érted, hogy a lelkemben? – Castiel bólintott. – Történt is. Nem fájt. Úgy értem, az elején igen, de aztán olyan csodálatos érzés volt… le sem tudom írni szavakkal. Jobb volt mindennél, amit eddig éreztem. Mindennél! 

– Igen. És nem kellett volna így lennie, nem kellett volna megtörténnie.

– De hát miért?

– Mert nekem nem az a dolgom, hogy érzéseim legyenek. De minden egyre rosszabb.

– Rosszabb? Nem értelek.

– Egyre inkább kötődöm az emberekhez, főleg Deanhez. Kételkedem magamban, kételkedem még… – Az angyal elhallgatott, de kis idő múlva ismét megszólalt. – Nem kellett volna engednem, hogy idáig fajuljon.

– Sajnálom, de még mindig nem értelek. Miért baj az, hogy vannak érzéseid?

– Mert nekünk, angyaloknak nem lehetnek érzéseink, nekünk az a dolgunk, hogy kövessük Isten parancsait, ha pedig nem tesszük, megölnek. – Castiel nem értette, mi van vele, úgy érezte elárulja Istent azzal, hogy így kitárulkozik ezelőtt a nő előtt. Túl sok hibát követett el, nem véletlenül küldték rá Urielt, és mégsem tudott megálljt parancsolni magának. Megváltozott, és ezzel ő is teljesen tisztában volt, és aggódott, hogy ez csak rosszabb lesz. Megint csak aggódott. Aggódott, hogy Dean nem tudja, vagy nem akarja majd elvégezni a feladatát, aggódott a lány miatt, aki most itt állt előtte felháborodva, aggódott maga miatt, hogy nem lesz képes hűen szolgálni Istent.

Romlottnak érezte magát, félt, hogy elbukik.

– Megölnek? Dehát miért? Mégis miféle élet az, ahol nem dönthetsz magadról, ahol megölnek, azért, mert gondolkodsz? Miféle Isten az olyan, aki azt kéri, hogy vakon kövesd?

Castiel erre nem válaszolt, és Jamie is hallgatott, aztán mégis ő szólalt meg először.

– Szóval az angyaloknak egyáltalán nincsenek…

– Gátolná az ítélőképességünket.

– Ez szörnyű. Hogy lehet így egyáltalán létezni?

– Sokkal könnyebb minden.

– Azt mondod, ha lehetne, visszacsinálnád?

– Igen. – Castiel valóban visszacsinálta volna, legalábbis próbálta ezt elhitetni magával.

– Dehát miért?

– Mert leginkább csak aggodalmat érzek.

– Lesz még jobb is. Nem csak rossz oldalai vannak a dolognak. Persze a rosszak általában nagyon rosszak, de a jók kárpótolnak mindenért. Ezért csodálatos dolog érezni. A jókért.

– Én nem így látom. Ti, emberek, sokkal többször vagytok boldogtalanok, mint boldogok. Évezredek óta figyellek már titeket, de ez mindig is így volt.

– A látszat néha csal. Nem kell mindig mindent elhinni, amit látsz, vagy amit hallasz.

Ismét elcsendesedtek. Jamie már egész jól érezte magát, elmúlt a magányossága, de még nem akarta, hogy elmenjen a férfi. Megnyugtató hatással volt rá.

– Köszönöm, hogy itt vagy – szólalt meg csendesen a legalább negyedórás hallgatás után. – Mondd csak, lehetne róla szó, hogy egyszer lássalak a… a porhüvelyed nélkül?

– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

– Miért? Ha a hangodtól nem süketültem meg, a látványodtól sem fogok megvakulni.

– Nem lehetünk benne biztosak.

– Ez igaz, de én vállalom a kockázatot – mondta a lány elszántan.

– Miért tennél ilyet? – kérdezte Castiel érdeklődve.

– Mert ha a kinézeted is olyan gyönyörű, mint a hangod, azt látnom kell. – A lány elhallgatott egy pillanatra, de aztán újabb kérdések merültek fel benne. Annyi mindent tudni szeretett volna, de néha még a kérdést sem tudta megfogalmazni – Milyen érzés bezárva lenni?

– Meg lehet szokni.

– Na és, hogy hívják?

– Jimmy Novak.

– Van családja?

– A feleségével és a lányával éltek együtt. – Jamie elgondolkodott azon, vajon ez a férfi fog-e még találkozni a lányával. Tudta, bárhogy is nézi a dolgot, Jimmy Novak most fogoly a saját testében. Ugyan vajmi keveset tudott, mind Castielről, mind a démonokról, de abban biztos volt, hogy ez a férfi számára nem lehet túl kellemes, akkor sem, ha önként jelentkezett rá. Végül gondolatai visszakanyarodtak Castielhez, fel akarta tenni azokat a kérdéseket, amiket még meg tudott fogalmazni, és erre jobb lehetőség nem is kínálkozhatott volna.

– Na, és a te családod? – kérdezte a lány, arra gondolva, hogy talán Isten katonájának is lehetnek gyermekei.

– A testvéreimre gondolsz?

– Igazából egy párra – válaszolt a lány kissé bátortalan hangon. Nem akarta, hogy az angyal tolakodónak vélje. Hamar rájött azonban, hogy felesleges volt épp emiatt aggódna.

– Mi nem házasodunk, és nem nemzünk utódokat. Az Úr teremtett minket. 

– Szóval akkor még szerelmes sem voltál soha? – kérdezte a lány elhűlve. Teljesen idegen volt a számára, hogy létezhetnek olyan emberek, akik még nem tapasztalták a szerelmet – de aztán rájött, hogy Castiel nem ember, és nem is szabad úgy kezelnie. De minden hiába volt, nem tudta elválasztani Castielt attól az arctól és testtől, amiben jelenleg volt. Castielt is embernek látta, hiába tudta róla, hogy igazából egy egészen más lény.

– Az is egy érzelem.

– Hülye kérdés volt – mondta a lány, majd másfelé terelte a témát: – Mi történik egy angyallal, ha meghal?

– Megszűnik létezni.

– Nektek nincs Menny? Ahol megbékéltek?

– Nos, mivel nincsenek érzéseink, megbékélnünk sincs miért.

– Soha nem lennék angyal. Ha választanom lehetne, ezerszer is embernek születnék. Habár, azt sem tudom, hogy most mi vagyok. Lehet, hogy én is úgy végzem, mint ti, angyalok. Vagy esetleg a Pokolban. Nem is tudom, melyik lenne a rosszabb.

– A Pokolban folyton kínoznak, az örökkévalóságig. Vagy ez, vagy démonná válsz.

– Ja, lehet, hogy inkább a semmivé válást választanám. De addig is, még élek egy jót. Megpróbálok boldog és elégedett lenni. Igen. Erre fogok törekedni. – Jamie felállt az ágyáról, kiment a fürdőszobába, és felvette a pizsamának szánt rövidnadrágot és atlétát, majd visszament a szobába, bebújt a takaró alá, és a plafonra nézett.

– Volna még egy kérdésem.

– Tessék.

– Az normális, hogy a fejemből való eltűnésed után furcsán éreztem magam? Olyan üresnek.

– Még nem fordult elő hasonló érzés azokban, akiket meglátogattak álmukban.

– Ez nem jó, igaz? – fordult a lány Castiel felé.

– Nem tudom, mit jelenthet. Más vagy, mint a többi ember. Valami megmagyarázhatatlan dolog van benned, és sehogy sem tudok rájönni, hogy mi lehet az. És az sem segít, hogy nem tudni rólad semmit. Semmilyen támpont nincs veled kapcsolatban, amit követhetnék. A lelkedbe való belenézés pedig semmit nem javított a helyzeteden.

– Nekem ez határozottan rossznak tűnik.

– Nem feltétlenül rossz.

– Ez nem hangzott túl meggyőzőnek.

– Csak gondolkodom.

– Na, és min?

– Rám is furcsa hatással volt. Egyszerűen nem találok rá magyarázatot.

– Lehet, hogy nem kellene megismételnünk többször. Azaz, hogy neked nem kéne.

Castiel nem szólt, ahogy Jamie sem. Egyre az járt a fejében, hogy mi történhetett az angyallal. Nem volt gondja ezzel az új Castiellel, de nagyon úgy tűnt, hogy az angyal egészen másképp van ezzel. 

– Mesélj, kérlek a fiúkról. Jól vannak?

Castiel hallgatott, nem volt biztos benne, hogy ezt a dolgot meg kellene osztania a lánnyal. Ám végül úgy döntött mégiscsak elmeséli, talán ő segíthet meglátni olyan dolgokat, amiket neki nem sikerül.

– Nagy teher van Dean vállán.

– A feladatra gondolsz? – kérdezte a lány, egészen eddig nem is jutott eszébe a dolog.

– Közeleg az Apokalipszis, Jamie.

– Hogy mondod? – a lány felült az ágyban és az angyalra bámult kikerekedett szemekkel, nem akart hinni a fülének.

– Az apokalipszis, egy Lilith nevű démon sorra töri fel a pecséteket.

– Pecsétek? – értetlenkedett Jamie.

– 66 pecsétet kell feltörni és Lucifer kiszabadul, eljön a világvége.

– Ez képtelenség… – a lány próbálta feldolgozni, amit hallott, de nem igazán ment neki. – Lucifer? Ez most komoly? Ő nem létezhet…

– Nagyon is létezik, egykoron ő is angyal volt, de megtagadta a parancsot és…

– …maga lett az ördög. Mégis mi köze ennek Deanhez?

– Ő törte fel az első pecsétet.

– Tessék? Ez őrültség, sosem tenne ilyet!

– Amíg a pokolban volt… kínozták. El sem tudod képzelni milyen módokon… Ő… megtört. Alastair minden nap felajánlotta neki, hogy lejöhet a kínpadról, harminc évig. De túl későn értünk oda… túl későn hoztam ki. Az én hibám.

– Nem, dehogy a te hibád. Nem te tehetsz róla, ahogy Dean sem tehet róla. Harminc év… Az mégis hogyan lehet?

– A pokolban másképp telik az idő, négy hónap a Földön, negyven év odalent.

– Na és mégis, hogyan tört fel a pecsét?

– Az első pecsét akkor törik fel, amint egy igaz ember vért ont a pokolban – mondta halkan Castiel. A lánynak kis időbe telt mire felfogta a szavak jelentését. – Szóval Dean… Istenem, még szerencse, hogy semmire nem emlékszik…

Castiel a lányra nézett.

– Ezt honnan veszed?

– Amikor kihallgattam őket a motelban, ezt mondta Sam-nek. Sőt amíg a kocsimat javították én is rákérdeztem erre a pokol dologra.

– Hazudott. Mindenre emlékszik.

– Mi? De hát…

– Sajnálom.

– Hogy képes ilyen élményekkel épelméjű maradni? Tudja, hogy ő törte fel a pecsétet?

– Nem.

– Talán nem is kéne elmondanod, Castiel. Mit terveztek vele?

– Neki kell megállítania. Csak ő képes rá. Az igaz ember, aki elindította, csak az képes megállítani.

– Egyetlen ember? Mégis hogyan? Ti vagytok az angyalok, nektek kellene megállítani.

– Nem.

– Hiszen csak egy halandó. Mégis mit vártok tőle?

– Én sem tudom, nem árulták el, csak annyit, hogy neki kell megtennie.

– Ebbe belepusztul, ezt nem engedheted.

– Nincs választásom, ez Isten akarta.


– Tessék?! Isten intézze ezt maga, ne egy emberre hárítson minden terhet. Sam? Sam ugye mellette áll?

Az angyal hallgatott, ami Jamie-nek a legkevésbé sem tetszett.

– Mi van vele?

– Kétségeim vannak felőle.

– Mifélék?

– Sam… – kezdett bele Castiel, majd elhallhatott egy pillanatra – Megmutatom – mondta végül és felemelte a kezét, hogy megérintse Jamie homlokát, de a levegőben megállt a keze, rápillantott a lányra és a tekintetével engedélyt kért tőle, aki kisvártatva bólintott.

Castiel két ujját a lány homlokához érintette, és megmutatta neki mindazt, amit ezzel kapcsolatban Samről tudott. A lány elméjébe másodpercek alatt tódultak be a képek, az emlékek, a tudás. Ültében megtántorodott mikor Castiel elvette a kezét.

– Oda kell mennem, le kell erről beszélnünk.

– Ha a bátyára nem hallgat, azt gondolod, hogy rád fog?

– Meg kell próbálnom – a lány kimászott az ágyból. – Azonnal vigyél hozzá, Castiel!

– Nem lehet.

– De igen, mitől tartasz? Egy próbát megér.

– Nem akarom, hogy belekeveredj.

– Tessék? Hiszen nyakig benne vagyok, attól a pillanattól kezdve, hogy elmondtad nekem ezeket.

– Nos, rendben, holnap elviszlek.

– Holnapig talán tudok várni… – Jamie megnyugodott kissé, és visszaült az ágyra. – Szegény fiúk, nem irigylem őket. – szól Jamie, majd nem szóltak jó ideig megint. Jamie visszafeküdt az ágyba, de nem tudott aludni.

– Pihenned kellene – szólt Castiel hamarosan.

– Nem megy, egyre csak ezen jár az agyam.

– Talán segíthetek – szólt a férfi.

– Mégis hogyan?

– Angyal vagyok… 

– Jah igaz, beveted az angyalos varázserőd.

– Nem varázserő. 

– Mindegy. Legyen. Te nem vagy fáradt? – kérdezte mielőtt Castiel bármit is csinált volna. – Megint egy hülye kérdés.

– A porhüvelyem fáradt.

– Igazán? Talán kipróbálhatnád az alvást. Ártani biztos nem árthat. Biztos jól esne egy kis alvás, hogy ne kellejen semmire gondolni, hogy kikapcsolj…

Castiel nem szólt, csak felemelte a kezét és ujjait Jamie homlokához érintette. A lány szemei lecsukódtak, és ezzel az utóbbi egy óra emléke is eltörlődött. A légzése egyenletessé vált. Mélyen aludt. Castiel pedig csak ült és nézte, miközben azon gondolkodott, hogy mihez kezdjen az újabb hibájával, amit elkövetett, amikor megérintette a lány lelkét, ami gyönyörűbb és tisztább volt bárminél, amit eddig látott. Hogy mihez kezdjen az érzéssel, ami arra sarkallta, hogy megismételje a tettét.


4 megjegyzés:

  1. Annyira jó ez a történet, egyre jobban szeretem. Várom a folytatást!
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a dicséretet :) Jövőhéten jön a következő ;) Puszi neked is :*

      Törlés
  2. Sziaaaa te drága! :))) :*

    Már másodszorra olvasom a sztoridat.. az elejétől... és még mindig ugyanúgy tetszik..!! *-* Nagyon, de nagyon! :)
    Remélem, hamarosan jön a folytatás! :D

    Puszi,
    Hope

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa! én meg most kezdtem el másodszorra olvasni a te sztoridat és még mindig imádom! Nagyon köszönöm, hogy írtál, drága! Nagyon jól esik! :* Szombaton érkezik az új rész ;) Puszi <3

      Törlés