2. rész

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt az új rész. A bétázásért ismételten Katának jár a köszönet :) Most két dalt is kaptok, és beújítottam pár képet a Lazarus Rising c. részből, és azt is megtudhatjátok Jamie hogyan néz ki. A fejezetben lévő filmrészlet szövegét a felirat alapján írtam, ezért köszönet a fordítónak, bárki is csinálta. Mást nem is fűznék most hozzá, talán csak annyit, hogy kritikának örülnék ;-) Jó olvasást!

2. rész

Péntek estére értek csak a pontiaci Astoria hotelhez az Adams Roadon. Jamie távol parkolt le tőlük, és kivett egy szobát, aztán követte őket. Büszke volt magára, hogy nem tűnt fel nekik se a kocsija, se ő. Piszok mázlija volt, mert a 204-es szobát kapta meg, míg Dean-ék a 207-esbe mentek. A kulcsával szórakozott, miközben a szeme sarkából figyelte őket, ahogy egy félpucér lánnyal beszélgettek. Majd megjelent egy másik, magasabb srác is, sokkal fiatalabbnak tűnt, mint Dean, majd ugyanazt eljátszották, mint korábban Bobbyval. 

– Szia, Sammy – köszönt Dean, és beljebb ment. Aztán a magasabb srác nekitámadt egy késsel. Bobby választotta szét őket. Jamie kinyitotta az ajtót, és zsebre dugta a kulcsot.

– Ki vagy te? – hallotta Sam üvöltését, majd Dean válaszát.

– Mintha nem te csináltad volna! – Bobby közben egyre próbálta lefogni Deant.

– Mit? 

– Ő az. Ő az, Sam – ordította Bobby. – Én ezen már túl vagyok, tényleg ő az. 

– De... 

– Tudom – hallotta Jamie Dean hangját. – Fantasztikusan nézek ki, mi? 

– Ti ketten talán együtt vagytok? – kérdezte a félpucér lány az ajtóban állva.

– Mi? Dehogy! Nem. Ő a bátyám. 

– Értem... azt hiszem. Figyi, nekem mennem kéne. 

– Ja, ja, jó ötlet, bocs. – Jamie bement a szobájába és várt egy kicsit, hallgatta a neszeket. Léptek zaját. Alig tíz perc múlva pedig hallotta is, hogy elhalad valaki az ajtaja előtt. Óvatosan kinyitotta és kinézett rajta – lány volt. Mikor eltűnt a kanyarban, Jamie kilépett az ajtón, halkan becsukta és odaosont a 207-eshez. Dean megrovó hangját hallotta. 

– Nem vagy vicces, Sam. Az, hogy visszahozz, mibe került? Csak a lelkedbe, vagy még rosszabb? 

– Azt hiszed, alkut kötöttem? 

– Pontosan azt hisszük. – Ez most Bobby hangja volt. Aztán megint Sam szólalt meg. 

– Hát nem. 

– Ne hazudj nekem. – Dean hangja egyre ingerültebb volt, ahogy a Sam nevű srácé is. 

– Nem hazudok. 

– Akkor most mi van? Én megúsztam, és te jössz? Valami démon selyemfiúja vagy? Így biztos nem akartam volna megmenekülni. 

– Figyelj, Dean, bárcsak én tettem volna, érted? – Sam szinte kiabált. 

– Pedig biztos, hogy nem máshogy tértem vissza. Mondd el az igazat! 

– Mindent megpróbáltam. Ez az igazság. Kinyitottam az Ördög kapuját, még alkut is kötöttem volna, Dean. De egy démon sem állt velem szóba, érted? A Pokolban rohadtál hónapokig. Hónapokig! És semmit sem tehettem, érted? Úgyhogy sajnálom, hogy nem én voltam! – Sam hangja csalódottságot sugárzott, mikor újra megszólalt: – Dean, sajnálom. 

– Semmi baj, Sammy – szólalt meg Dean, már ő is sokkal nyugodtabb volt. – Ne kérj bocsánatot. Hiszek neked. 

– Ne értsetek félre – szólalt meg most Bobby is –, örülök, hogy Sam lelkének nem fog baja esni, de… ez felvet egy fogós kérdést. 

– Ha nem ő hozott vissza, akkor mi? – kérdezte Dean és elhallgatott. Aztán a lány percekig nem hallott egy szót sem. Azt hitte, már nem is fog senki szólni, és idegesen toporgott, mert félt, hogy valaki meglátja, és az nagyon nem lett volna jó. 

Végül ismét meghallotta Dean csevegő hangját. 

– És mit keresel errefelé, ha nem épp engem próbáltál kiásni? 

– Amint rájöttem, hogy nem menthetlek meg, elkezdtem vadászni Lilithre. Vissza akartam vágni neki. 

– Egymagadban? – vetette fel a kérdést Bobby. – Kinek képzeled magad, az apádnak? 

– Igen… sajnálom, Bobby. Fel kellett volna hívnom téged. De romokban voltam. 

– Jaja, teljesen átérzem a fájdalmad – szólt Dean, de Sam nem reagált a gúnyolódásra. 

– Szóval épp Tenessee-ben kutattam pár démon után, ők meg hirtelen balra el, aztán itt kötöttek ki. 

– Mikor? – kérdezte Dean. 

– Tegnap reggel. 

– Amikor előjöttem. 

– Gondolod, hogy miattad vannak itt a démonok? – kérdezte Bobby. 

– De miért? – szólt Sam. 

– Hát, nem tudom. Valami állat démon előrángat engem, most meg ez? Valahogy csak összefügg a kettő. 

– Egyáltalán, hogy érzed magad? – kérdezte Bobby. 

– Kicsit éhesen. 

– Nem, úgy értem, önmagad vagy? Nem fura, vagy más bármi is? 

– Vagy démoni? – kérdezett vissza Dean epésen. – Bobby, hányszor bizonyítsam be, hogy én vagyok az? 

– Ja, de figyelj, olyan nincs, hogy egy démon merő jóindulatból elenged. Biztos valami ocsmányságot terveznek. 

– Hát, én jól vagyok. 

– Nézzétek – szólt Sam –, nem tudjuk, mit terveznek. Kérdés egy halom, ásónk meg nulla. Segítség kéne. 

– Ismerek egy látnokot pár órányira innen – vetette fel Bobby. – Ha ekkora az ügy, biztos hallotta a visszhangját odaátról. 

– Naná, egy próbát megér – helyeselt Dean. 

– Rögtön jövök – szólt Bobby, mire Jamie megijedt, hogy kijön, de szerencséjére a férfi csak telefonált. A lány a következő párbeszédből nem sokat hallott, de a lényegről nem beszéltek olyan halkan. 

– Dean, és milyen volt? – hallotta Sam halk hangját, nagyon kellett koncentrálnia. 

– Mi, a Pokol? – kérdezet vissza Dean. – Nem tudom. Biztosan kiestek az emlékek. Semmire sem emlékszem. 

– Hála istennek. 

– Ja. 

Jamie úgy döntött ideje visszavonulót fújni, és bement a szobájába. Úgy döntött, a médiumhoz nem követi őket. Habár nagy volt a kísértés, mégis tudta, hogy ez már túl feltűnő lenne, főleg, hogy most már hárman vehették volna észre őt. Kipakolta a kocsijából azt a néhány ruhát, amit a hétvégére hozott magával, és a laptopját. Az anyját nem hívta fel, a nő egyébként sem tudta, hogy hozzá készül, meglepetést akart neki szerezni, és nem akarta fájdítani a szívét egy felesleges telefonnal.

Most már biztos volt, hogy a hétvégéből nem lesz semmi. Leült a szoba közepén lévő asztalhoz, és beizzította a laptopot. Kutakodni akart. Először is Bobby Singer után, mert csak neki tudta a vezetéknevét is.

Nem talált túl sok mindent ­– a felesége valóban meghalt, de nem nagyon írtak az esetről. Gyilkosság volt, de hogy ki tette, arról nem volt információ. A rendőrséghez nem fordulhatott, nem volt ott egy ismerőse sem, egy idegennek pedig tuti nem adnak ki információt valakiről. A rendszerbe meg, ha akart volna se tudott volna betörni. Hát ennyit erről – gondolta magában. És a démon szót írta be a keresőbe, de nem talált olyan információt, amiket eddig ne tudott volna. Ezután beírta a szellem szót, tudta, hogy a médiumok halottak szellemeivel tudnak kommunikálni, legalábbis állítólag. És most szerencséje volt. 

Talált egy weboldalt, ahol mindenféle természetfeletti dologgal foglalkoztak. Bár a készítők kinézete alapján nem fűzött hozzá túl sok reményt – kissé szerencsétlennek tűntek, és ezzel mindent el is mondott róluk. 

De felmerült egy név, a Winchester, és nem tartott sokáig, hogy összekapcsolja a nevet a két fiatal sráccal. 

Végül összegezte a dolgokat magában, és valami nagyon furcsa dolog jött ki az egészből. Először is, ez a Dean, meghalt, majd a Pokolba került, és valaki – szerintük egy démon – visszahozta őt onnan, majd egy sírban ébredt ép testtel. Kivéve egy tenyérlenyomatot, ami szerintük azé, aki kihozta őt a Pokolból. A démoné. 

És ott volt a jelenés. Jamie-nek volt egy olyan érzése, hogy a gyönyörű hang tulajdonosa hozta ki Deant onnan, ahol volt, de az nem lehetett egy démon hangja. Jamie valahogy egészen másnak képzelte egy démon hangját. Sötétnek, undorítónak, nem ilyen csodálatosnak. 

Eleve ez az egész annyira lehetetlen volt. Azok az emberek úgy beszéltek ezekről a lényekről, mintha valóban létezőek lennének, itt lennének a mindennapi életben, mintha csak állatokra vadásznának, de a medve helyett a démon szót használnák. Vagy ki tudja, mi helyett. Na meg ott van ez az alakváltó meg az élőhalott. Ha ezek valóban léteznek, mik bújhatnak meg még a sötétben? 

Jamie hirtelen reszketni kezdett, pedig annyira nem volt hideg. Ezektől a dolgoktól reszketett, és annak a lehetőségétől, hogy valóban létező dolgokról beszéltek azok hárman. Márpedig, olyan meggyőződéssel tették, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni. 

Metallica - Enter sandman

Az éjszaka nagyon nyugtalanul telt el a számára. Rémálmok gyötörték. Hónapok múltak el az utolsó, apjáról szóló álma óta, de most megint megjelent neki – de nem úgy, mint korábban, élőként, hanem szellemként. Egy jelenésként, ami áttetsző volt, vékony, és leginkább egy zombira hasonlított. Csontjairól lerohadt a hús, a bőr, ami még elfedte a testét, olyan sápadt volt, mint egy vízihulláé, pedig Jamie azt se tudta, hogy néz ki egy igazi vízihulla – csak a filmekben látott ilyesmit. A férfi szemei élettelenek voltak, arca beesett, és egyre csak közeledett Jamie felé. Ő próbált hátrálni, de apja rothadó szelleme kétszer olyan közelebb ért, mint ahogy ő távolodott. Könyörgött, jajveszékelt, sírt, de semmi nem hatotta meg a jelenést, továbbra is fenyegetően közeledett, majd támadni készült. Már majdnem el is érte a lányt… de akkor Jamie felébredt, és az apja szelleme úgy robbant szét, mint az üvegszilánkok. 

Jamie zihálva ült fel az ágyában, hosszú, barna haja nedvesen tapadt a tarkójára, a homlokán, mellkasán izzadságcseppek gyöngyöztek. Kimászott az ágyból, és a zuhanyzóba ment. Letusolt, majd megint leült az ágyára. Felvette az éjjeliszekrényre tett mobilt és megnézte rajta az időt – hajnali hat óra volt. 

Jamie egész nap nyúzott volt, és olyan fáradtnak érezte magát, mint még soha. Szemei alatt karikák sötétlettek, de aludni nem tudott volna, félt, hogy megint álmodik. Késő délután volt már, mikor meglátta a Chevy Impalát befordulni a parkolóba. A szobája ablaka épp rálátást biztosított a területre, de egészen estig semmi különös nem történt a néhány ajtóval arrébb lévő szobában. 

Este látta a magasabbik fiút elhajtani, és nem sokkal utána furcsa zajra lett figyelmes. Megint azt a földöntúli hangot hallotta, de olyan távolinak tűnt, hogy nem értette, mit mond. Aztán a hang nyomán üvegcsörömpölést hallott, megint kitörtek az ablakok – és ez olyan robajjal járt, hogy akkor is meghallotta volna, ha alszik. Felugrott az ágyából, és elkezdett öltözködni, majd összekapkodta a cuccait. Figyelte a parkolót, hátha lát valamiféle mozgást, és szerencséje is volt. Pillanatokon belül megjelent Dean és Bobby Singer a férfi kocsijánál. Jamie felugrott, úgy döntött, most követni fogja őket, mert ezt biztos nem hagyják szó nélkül. Kirohant az ajtón, bezárta, majd a kocsijához sietett, bevágta magát, és követte Bobby autóját. Feltűnésmentesen, távolról. 

Az út mentén álltak meg, egy teljesen elhagyatottnak tűnő épület mellett. Jamie tovább hajtott, és kicsit odébb parkolt le. Lezárta a kocsit, és futva tette meg az épületig az utat. Mire odaért, Dean és Bobby már valószínűleg bent voltak, mert nem látott mozgást, csak a kiszűrődő fényt. 

Jamie nem látott ablakokat, így kénytelen volt az ajtóval szemben elhelyezkedni a fák között, és ott várni. Sok időbe telt, mire bármi történt, de akkor aztán felpörögtek a dolgok.

Jamie már azon volt, hogy az ajtóhoz megy, mikor hirtelen feltámadt a szél – erősen csapkodta a fák ágait, amik mögött megbújt, és az épület tetején lévő fémlapokat. A környéken minden elektromossággal működő dolog villogni és szikrázni kezdett – a lámpák az út mentén, és az épületben lévő világítás is. Aztán hirtelen villámlott, és megjelent egy férfi. De nem kocsival jött, vagy úgy, mint minden más normális ember, egyszer csak feltűnt a semmiből. Jamie felugrott, hogy lássa az alakot. Sötét haja volt, és ballonkabátot viselt, majd úgy nyitotta ki az ajtót, hogy egy ujjal sem ért hozzá. Bement az épületbe, Jamie pedig közelebb araszolt. 

Igencsak hatásos belépő – gondolta, miközben figyelte, ahogy a férfi besétál az épületbe, miközben az odabent lévő lámpák szikrákat szórtak és villogtak. Aztán azt látta, hogy mind Bobby, mind Dean elkezdenek lőni a férfira. Majdnem odarohant, hogy megakadályozza a dolgot, de aztán rájött, hogy értelmetlen lenne tűzkeresztbe kerülnie. Egyrészt, mert meghalna, másrészt, mert a férfin egyáltalán nem fogtak a lövések. Még csak hátra sem lökte a becsapódás ereje, meg sem tántorodott. Jamie tátott szájjal figyelte a jelenetet. Aztán a lövések abbamaradtak és Dean felkapott egy kést. 

– Ki vagy te? – kérdezte, miközben az alak egyre közeledett hozzá. 

– Én vagyok, ki erősen megragadott téged, és megmentett a kárhozattól – válaszolt a férfi. A hangja nem volt különleges, egy átlagos férfi mély hangja volt. 

– Ja. Kösz szépen – mondta Dean, majd egyenesen a férfi mellkasába vágta a kést, akit ez nem igazán hatott meg. Lenézett a testéből kiálló kés markolatára, majd vissza a döbbenten álló Deanre, és egy egyszerű mozdulattal kihúzta azt a testéből. Se egy fájdalmas nyögés, se egy eltorzult arc. Semmi jelét nem mutatta, hogy bármilyen hatással lenne rá a dolog. Aztán kiejtette kezéből a kést, miközben végig Deant nézte.

Dean és Bobby összenéztek. Bobby pedig rá akart támadni az alakra, de az oda se nézve fogta meg a felé lendülő piszkavasnak tűnő tárgyat, utána fordult, és mintha táncolna, úgy vezette Bobbyt maga elé. A szemeibe nézett, felemelte a még szabad kezét és két ujját a homlokához érintette, mire Bobby egyszerűen összeesett. A ballonkabátos férfi egy pillanatig nézte a földön elterülő Bobbyt, mintha valami nagyon érdekes dolgot látna, majd visszafordult Dean felé, és megszólalt: 

– Beszélnünk kell, Dean – vetett egy pillantást az eszméletlen férfira. – Négyszemközt. 

Dean lehajolt Bobbyhoz, hogy megnézze életben maradt-e, aztán a ballonkabátosra nézett. 

– A barátod még él – mondta a férfi, miközben valamit tanulmányozott. 

– Ki vagy te? 

– Castiel. 

– Arra tök egyedül is rájöttem. De mi vagy te? 

Castiel Deanre nézett, úgy válaszolt. 

– Az Úr egyik angyala. – Dean felállt. 

– Tudod, kivel szórakozz. Olyasmi nem létezik. 

– Ez a te bajod, Dean. Nincs hited. – Castiel most a fiú felé fordult, majd ismét fény villant. Jamie látta a szemben lévő falon, ahogy két, sötét árny jelenik meg, két szárny árnyéka. Igazi szárnyaké. 

– Tényleg valami angyal vagy. De kiégetted annak a szegény nőnek a szemét. 

– Figyelmeztettem, hogy ne kíváncsiskodjon igaz valóm után. Egy emberre túl nyomasztóan hathat. Ahogy a hangom is – mondta az angyal és közelebb lépett Deanhez –, de ezt már tapasztaltad. 

– Mármint a motelben, meg a benzinkúton? Az a te hangod volt? Öcsém, legközelebb halkabb is lehetnél. 

Jamie elmosolyodott. Hát igaza volt. Tényleg egy gyönyörű lény hangja volt. Hiszen egy angyal biztos az. 

– Az az én hibám volt. Néhányan, akik különlegesek, képesek meglátni a valódi arcomat. Azt hittem, te is ilyen vagy. De tévedtem. 

– És most kinek az arcát viseled, mi? Valami szent könyvelőét? 

– Ez? – kérdezte Castiel, majd a testére nézett. – Ez csupán egy porhüvely.

– Megszálltál valami szegény flótást? 

– Ő egy ájtatos ember. Igazából ő kérte ezt imáiban. 

– Figyelj, haver, én nem veszem be a süketelésedet. Szóval igazából ki vagy? 

– Már mondtam. 

– Tényleg. És miért mentene meg engem egy angyal a Pokolból? 

Castiel még közelebb lépett Deanhez. 

– Történnek jó dolgok, Dean. 

– Én még nem láttam olyat. – Castiel félredöntötte a fejét. 

– Mi a baj? Nem hiszed, hogy megérdemled, hogy megmentsenek? 

– Miért tetted? 

– Mert Isten parancsolta. Feladatunk van számodra. 

Castiel ezzel befejezte, és köddé vált. Mintha soha nem is lett volna ott. Jamie is felállt a helyéről, mindent megtudott, amit csak akart, és úgy döntött, inkább előbb tűnik el, mint később. Visszarohant a kocsijához és beült, majd éles kanyart vett és visszaindult a motelba. A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejében. Arról, amit látott, és amiben eddig hitt. Felborult minden – sosem hitt a túlvilágban, vagy a szellemekben, erre most kiderül, hogy nem csak angyalok, de démonok és szellemek is léteznek, és még egy rakás olyan lény, amiről még nem is hallott. 

Úgy érezte, ki akar futni a világból, és egyre erősebben taposta a gázpedált.

– Ki vagy te? – hallatszott egy hang mögüle, és ő úgy megijedt, hogy elvesztette az irányítást az autó felett. Hiába próbált fékezni, az csak rontott a helyzeten: a vizes úton megcsúsztak a kerekek. Jamie felsikított, majd az autó többször is megpördült az aszfalton, végül az árokba borult. Jamie-nek legalábbis az volt a sötétség előtti utolsó gondolata, hogy ez fog történni.